TURIKARI68 blogja
SzerelemÉdesem.
Édesem.
Besompolyogtál szívembe,
Ahogy Pestre az este.
Oda loptál magadnak, mint lámpa fénye az árnyakat.
Felduzzasztottad ereimet élettel,
Ahogy medrét az áradat.
Úgy leszek eleven,
Hogy tekinteteddel felém zuhansz.
Azóta várlak a platánok alatt folyton,
Mint tavaszi kikeletet az őszi suhanc.
De hol voltál, hogy ott lettél?
S teremtetted nekem az életet.
Mégis átnézve rajtam egy darabig,
Mint ki nem lát bennem mást mint kísérletet.
Ott bújtattál magam elöl,
De a színes avar, már nem adott rám kabátot.
Mert te megláttad bennem azt,
Akit addig még senki se látott.
Gic . Október 19
Hannika
Hannika.
Ahogy hozzám érsz,
Ahogy megérintesz,
Mosolyomra várva.
Ahogy szállok derengek feléd érte,
Mint a hajnali harmat, mint a pára.
Tekinteted felém sompolyog,
Mint a napsugár.
Mint egy róka mely vadászni indul ravaszul,
Mely elől menekültem egy darabig makacsul, de többé nem is akarok soha már.
Mert te hoztad a fényt,
A szerelmet s vele az életet mindent.
Nélküled üres lenne a világ,
A lelkem a szívem itt bent.
Pedig már szólított a csend,
A pihe-puha ágy, az örökkévaló ott volt nálam.
De marad bennem egy vágy! S te úgy támasztottál fel onnét mint egy álom.
Szeretlek. Boldog születésnapot.
A szívem
A szívem.
Ha egyszer valaki
Úgy látna amilyen vagyok.
Ha bele látna e szívbe,
Mikor gyónni jönnek hozzá az angyalok.
Egy éléskamra,
A jövőnek Itt belül.
Hol a boldogság sokáig ült
Morcosan egyedül.
Kamráiban fibrillálnak dunsztba,
Mint befőttek stelázsin az álmok.
A múlt mint üledék melyben nem hiszel el!
De ott sürögsz forogsz a jelenben
Ki felel ha kérdezek mint egy látnok.
Belém látsz körbe nézel,
De nem akadsz jó évre, ha keresed az énem, hisz ő sem leli önnmagát.
Az üvegekben magányos nappalok,
Lefojtva eldugva mélyen a könnyes éjszakák.
A szerelem gyümölcsei már nem érnek be bevallom.
Ott mosolyognak egy idő kapszulában,
Néha benyitva ez ajtón csak a hangjukat hallom.
Gic. 2020, 07, 19.
Hannácska
Hannácska.
Találgattam sokszor álmaiban,
Hogy milyen is leszel majd.
Ha boldog leszek végre,
S nem vonzom be többé a bajt.
Győzködtem a jövőt,
Engedje meg neked hogy belém lássál.
Mit nem mutattam soha senkinek,
Te abba a világba most valósággá váltál.
És én jöttem feléd először szavakkal,
Majd kezedet kértem, virággal folyton.
Hagytam üzenetet a virtuális térben ,
Titkon már ölelve, minden lehetséges módon.
A szívem szakadt esténként ,
Mikor hallottam talán mást szeretsz.
Egy tolvaj volt akkor bennem a remény ,
Ki ha lopva is, de megszerez.
De győzött a szív ,
S én sok mindent most tanulok.
Hogy milyen is ha boldog az ember,
Mikor hozzád simulok.
Már szinte.
Már szinte.
Én már feladtam az álmaim,
Lelkem körül a szövet csak börtön,
Szinte minden fájt itt bent.
Azt hittem nem gyógyít vigasztal,
Majd csak a csend.
Mennyire aranyos lesz a halál,
Eljátszik majd örökkön örökké velem.
Mint egy gyermekkel az édesanyja,
Hogy nem voltam jó fia, s néha megrakja érte a fejem.
Mint hirtelen támadt fergeteg,
Magam körül a hátralévő időt tépkedem.
Mert még nem éreztelek, testem csak egy darab hús volt,
És nélküled most már mint egy ábránd,
Tán többé nem is létezem.
Ki dugtam fejem a földből még egyszer,
Mielőtt végleg költözöm.
S te jöttél mint napsugár életre kelteni,
S néha könyeiddel öntözöl.
Majd hirtelen azt mondtad szeretsz,
S szeretnél velem álmodni egy nagyot.
Az életről mely eddig csak megcsalt, hazudott becsapott.