TURIKARI68 blogja

Álmok.

Mindenki fut az álmai után,

Van hogy azok egymás kergetik.

S e tombolán nyert életünk együtt züllenek! De a kalapból húzott ceklin

Az volt az üzenet, nem egymást keresik. 

Az enyém egy oltár, mely mögött,

Ott lapul az univerzum kútja.

Többször meghalok még te egyszer élsz! Nem félsz, csak játszol velem,

S én néha eléd szaladok ez anomáliából  mint egy csahos kutya. 

Lelkem szövetei már bomlanak,

De még így is sok ahhoz mi szintelen.

Komédiást kreál belőlem a dráma,

Hol a kalap alatt bohóc volt az isten hirtelen.

Délibáb.

Mint a délibáb összerakott a pillanat,

E poros úton csak remegek.

Játszanak velem a valódi dolgok,

Belém rúgva mint a gyerekek.

Szél szabdalta köntösöm alatt,

Haladt mint vákuum hogy verembe tegyen. 

Hová leszakított bénán a láz,

De nem oly bátor a külvilág, ki ott legyen jelen.

Félek! Mert se itt, se ott nem létezek

Probállak összerakni magamnak honnét össze loptalak.

Itt dédelgetlek mint egy álmot,

Ki nálam szebbet, jobbat látott. 

Május.

Ott ténfergek a teremtett világ végén,

E szörnyeteg május elvakit.

A bodza bokor hozza a nyíló csillagait

Faggatom az illatait hátha éreznek irántam  valamit.

A lombok között még valahol ott bóbiskol az éjszaka, ki aludni nem bír,

De már sorsom mint az alkonyat 

Batyút kötve jön felém.

Kalapja alatt gyepet pödörve sötét hideg sír,

Hol a rögökre ágyat vet a remény.

Karon fogva ballagunk, 

Mosolyod előtt mint két jó cimbora.

De mire kiteljesedik rajta is a kikelet,

Mögöttem bezárja tán kapuit ez iskola.

Csak a szavak hagynak nyomot utánam,

A betűk melyek mint gyűrött bárányfelhők 

Csordába legelésznek az égben.

Tán jó pásztorom lesz tekintheted,

Mely nedvesség nélkül terelget e légben. 

Kész vagyok eldobni mindet,

Álmaim körötted csak sodródnak. 

De magammal viszem a szemed színét 

Egyedül utolsónak.

Engedj úgy hogy ne fájjon,

S én konok leszek akár a felnőttek.

Ne is dugja ki virág a fejét többé,

Bár testem a földé, de elhagytam már a felhőket.

Haza megyek! S már félúton elkezdek pityeregni,

Mert e galaxisban bejártam mindent az utolsó csavarig.

S nem láttam szebbet nálad,

Így a bánat eljátszik velem még egy darabig.

Ott cseperedtem előtted, 

S mikor verset írtam hozzád, azt mondtad tévedek.

Azokban a sorokban lettem férfi,

Most hogy láttam a napot mosolyogni, S a tiédre visszarévedek. 

Fehér hintóban.

Egy fehér hintóban utazunk,

Én, és ő mint egy tündéri álom. 

Reményt ad, majd tükröt tart elém,

Hol nem sikerül valósággá válnom.

Ostoba szóból állok,

Mire senki nem figyel.

De fortyog valami a pitvarokban, 

Amit ő se hisz majd el.

Lelkem találkozott veled a poros úton,

Innom adtál , majd megetettél.

Csak sompolygok utánad azóta,

Hisz te teremtettél.

Nem vagy más mint egy higgs bozon

Mely után száguldozok mint a foton. 

És ez volt az a báj,

Mi tömeget adott, s testet ami ennyire fáj.