TURIKARI68 blogja

Amikor.

Amikor előveszem a tollam mostanában,

Folyton téged kereslek.

Pedig gyöngy betűkkel formáztalak

De nem mondhattam hogy szeretlek.

Valami tévedés lesz hogy beteg vagyok,

S hogy bele is halok ebbe.

Bajomra most csókod mérge,

Biztos gyógyír lenne. 

De az nem lehet 

Hogy mi egyszerre legyünk is bolondok.

S majd belém karol az idő, s elvezet 

Szemed elől mint vacak kis koloncot.

S te nem fogod majd bánni,

Hogy nem tudsz többé a lelkembe vájni.

Akkor én felocsúdva belőled e hajnalon,

Visszatérek az éj szemébe a párás ködfalon.

Ahogy játszottál.

Ahogy játszottál velem,

Mint szél a levéllel.

Pedig nem is éritettél soha,

Se ajakal, se tenyérrel.

Mint a könnyed felhő,

Mely cseppenként a tóba vet fodrot.

Úgy csalódtam a légben,

Ott benn, abba ami sose volt ott.

De jöttem mindent

Őszintén megvalni.

Pedig úgy voltam hogy sehogy,

Se élni nem akart már, se meghalni.

Vajon ismerted e a költőt?

Kinek verse szívedet melengetve szálot.

Volt szó ami addig nem is létezett

Csak akkor született meg,

Mikor ő téged meglátott.

Csak bennem 

Maradnak majd nyomok.

Ahogy száguldanak velem el a fotonok,

Ahogy széttesnek bennem az atomok.

Szia.

Szívemben fiatalabb vagyok nálad,

De lélekben többezer éves.

Ki e tesben bújdokol ,

S rutul ide tévedt.

Voltam mélyen,

S fent ott az egekbe.

Holott visszaküldtek,

Ide, az élett keresve.

Hol a világokat teremtették,

S látva téged benne mindenestől.

Én a sok csoda közül,

Téged kértelek az istentől.

Szia! Köszöntem reád,

Mint egy madár, mely átsuhant az udvaron s rá ült egy fejed feletti ágra.

Csak mondta, és mondta,

Tőled viszhanhangokra várva.

Ott fog ülni,

Még egy jó darabig szegény hiszékenyen.

Még el nem tűnik a remény,

Ahogy a pislantásod, mint apró csobbanások az ég vizében.

Valahol.

Borús a nap,

Mint a hangulat.

Remény volt az éj,

Bár közeleg az alkonyat.

Az éjszakai zivatart szempiláim,

Ráfésülték a párnára.

Benne legszebb dolgaim fulladtak,

Mikor reá gondoltam a mátkámra.

Valahol pörgetnek.

Csurog a méz, édesen mint az élet. 

A méh csípések benned tüskék tán,

Ahogy te tőlem sose kérted. 

Csak te.

Annyi csoda van a világon,

Mi oda léphetne a helyedbe.

Csak te jössz lépten nyomon,

Te jutsz az eszembe.

Jössz mikor felkel a nap,

S e pirkadatban első szavam Johanna. 

A tudat hogy csak álmaimban létezel,

Még az is hozzád rohanna.

Aztán egész nap bolyongok,

Mint lőtt vad az erdőben ingatag.

Hátha látlak valahol,

Össze rak a pillanat.

Majd jő az est, 

S magányom érző szívem szétszedi.

Mint a bolond, ki babonásan faggatózik,

Szeret, nem szeret, az  akàc levelet tépkedi.