TURIKARI68 blogja

Novella
TURIKARI68•  2020. december 30. 12:35

A félkegyelmű és az esperes.

A félkegyelmű és az esperes.

 

 

 

1/*

Tojásszedő Szent Károly

Mikor a földön járt.

E dolgokat látva,

Tollat ragadott mindjárt.

 

2/*

Teremté Isten az embert

Valamikor régen.

Teremté, jókedvvel,

Hogy néki örülhessen

 

3/*

S az ember épít templomot néki

Hol esze szerint érdekeit meg óvja s védi.

Született hát egy fura történet,

Miről a normális ész azt gondolná, hogy tán meg sem történhet.

 

4/*

Van hát egy ragyogó elme,

Ki szinte mámorosan úszkál, röpköd a dicsőségbe.

Ő a kisfaluban az esperes!

Ki mise alatt boros, de utána inkább csak seres.

 

5/*

S vele ellentétben

A másik oldal.

Kit valóban megáldott Isten

Kevés ésszel, de igaz szóval.

 

6/*

De hát nékem van itt a legnehezebb dolgom!

Nékem kell ajkukat tollammal megzaboláznom.

De mégis leírni mindent bátran!

Hogy véle fületeket meg ne bántsam.

 

7/*

Megszólalt hát a harang a régi toronyba

Hívó szóvolt minden, bimm-be s bamm-ba.

Gyűlik már az eklézsia

Mint minden héten Vasárnapra.

 

8/*

Lesik az utat,

Melyen már valahol tán a szekér is ott futhat.

Egy papsipkát hömbölget a szél a poros úton,

Mely elhagyta gazdáját, nincs a kobakon.

 

9/*

Nincs hát a kobakon,

Mert a gazdája még a bakon.

Fent ül ő a tüzes szekéren

S álmodozik serényen.

 

 

 

 

10/*

Amíg zötykölődött letyegő fejjel,

A szél meg birkózott nyakában a nagykereszttel.

Nem akarja ő az esperst bántani

De jól el tud véle a faluig játszani.

 

11/*

De nem csak a szél játszik itt,

Hanem egy bolondos gyermek ki álmokat, gombolyit.

S a cinkosa mind ebbe,

Az a tökéletlen elme.

 

12/*

Oda ér lábához a szél

S vele a papsipka.

Ő tágranyílt szemekkel

A mivoltát kutatja.

 

13/*

Aztán ahogy a kocsist is meglátja,

Rögtön kacagásra nyíllik kövér pofikája.

Meg kell dögleni a nevetésbe!

Hogy megy így be a sekrestyébe?

 

14/*

Meg kell dögleni a nevetésbe!

Szalad be a faluba, s fejében a papi süveg.

Úgy hiszi, hogy így őt

Senki nem ismerheti meg.

 

15/*

Az első alkalom néki,

Hogy majd ministrál.

Álszent a lányka

Ki mellé majd segédnek oda áll.

 

16/*

Hosszú barna a lófarok,

Mely bizony még a tomporáig is lelógott.

Apácának adják, a faluban azt beszélik!

Ha közben vele más egyéb meg nem történik.

 

17/*

Kívülről ismer már minden zsoltárt,

Minden rejtélyt mely a sorok között bujkált.

A prédikáció nagymestere

Ha nem jő az esperes a szentmisére.

 

18/*

El is hiszik minden szavát,

Mit mond.

Glóriát kap a fejére,

S a végén szárnyat bont.

 

 

 

 

 

 

 

 

19/*

De most befordul a kocsi a főtérre,

Vasárnap délelőtt féltizenkettőre.

S a bakról a pap lelépve megragadta a hatalmas bőröndöt, 

Melyben az ezernyi titok, s a nagy tudomány rejtőzött.

 

20/*

Szinte marakodott érte a két gyermek!

Nagy fülét, jobbról, s ballról ragadták meg.

Alig bírták a dupla fenekű bőröndöt

Gazdája meg csak mögöttük sétálva őrködött.

 

21/*

S mikor a templom ajtóba léptek,

Ujjukkal a szenteltvízhez értek.

S ahogy a piros szőnyegre ráléptek,

Hát már akkor minden pénzt megértek.

 

22/*

Odabent a sekrestyébe aztán,

Valami titkos dolog történik.

Ahogy a pap,

Színes ruhájába átvedlik.

 

23/*

De megszólal a csengő a falon!

S megjelenik az oltár előtt a coffos lányka, a pap, meg a pufókarcú ludbalon.

Felállnak jöttükre a hívek

Kinek van ujjgúnyája? Az most mutassa meg!

 

24/*

De úgy látszik unalmas a szentmise!

Vagy csak a lánykát nem indítja meg semmise.

Nagyokat ásít az oltár mögött a széken,

Nem látszik a keze! A szájában eltűnik könyékig egészen.

 

25/*

De nem így a pufókarcú ludbalon!

Őnéki tetszik az előadás nagyon.

Böködi is a mestere őt,

Meg ne rázza még azt a szép csengőt.

 

26/*

Közeledik az áldozás

S ízlik néki az ostya.

Az esperes ujját,

Majdnem tőből leharapja.

 

27/*

Úgy kellett belőni a szájába!

Egy jól célzott mozdulattal a nyelve hátuljára.

Be kellett tanulni hamar ám e trükköt!

Mert az esperes épsége, igen csak ettől függött.

 

 

 

 

 

 

 

28/*

Így hálát adott

Minden egyes áldozás után a pap.

Ha az ujja,

Ujjsebet nem kap.

 

29/*

S a történet itt akár

Véget is érhetne.

Ha a pap a fejébe nem veszi,

Hogy őt megnevelje.

 

30/*

Így minden mise után délután,

Oktató volt az illemórán.

Oktató, s szenvedője a gyermeki észnek

Mert nem látta előjelét a csúfos vereségnek.

 

31/*

Egy alkalommal, ahogy végetér a mise,

Ami ugyanúgy zajlott, rajta nem változott semmise.

A sekrestyében van a gyülekező

Az illemóra ma is kötelező.

 

32/*

S ha kötelező, szaladt hát

Csak úgy vagdalódott utána az ördögbőrkabát.

S ahogy rohant a padok között,

Hol a templomatyával, hol a coffosal ütközött.

 

33/*

Várta őt már a gyóntatószékben

Mintha trónuson ülne a pap.

Jaj hogy a gyermekfülnek

Milyen sületlenség az, amit ő ott kap.

 

34/*

Térdelj le fiam!

S fogadd el, hogy nékem van igazam!

Ne mondj ellent nékem soha!

Mert nem történik veled csoda.

 

35/*

Elég csoda az

Hogy kegyelmedet látom!

Borsódzik is tőle

Rendesen a hátam!

 

 

36/*

De furdalta

Oldalát a kíváncsiság.

Hátha igaz mindenszó

S nem hazugság.

 

 

 

 

 

37/*

Micsoda csoda?

Kérdezte suttogva a gyermek.

Kegyelmeddel tán,

Már meg is történtek!

 

38/*

Velem már megtörtént fiam

Egykét dolog!

Lásd, tisztelet övez,

S én belőle táplálkozok.

 

39/*

De atyám milyen szentek azok?

Kiket kegyelmed mámorosan látogatott!

S ezzel fel is ugrott a helyéről pufókarcú ludbalon!

Mert hamarosan kinéz a gyóntatószékből egy pofon!

 

40/*

Rohant s megsem

Állt ő hazáig.

Jó húsba van a szentem,

Még az inge is átázik.

 

41/*

S amint beront a házba,

Rögvest az asztalhoz ül!

Pufók arcát, ahogy mamája meglátta

Még a legnagyobb haragjából is megenyhül.

 

42/*

Ha ő eszik,

Olyan a konyha, mint az étterem!

Mit szeme s szája megkíván,

Az rögtön ott terem!

 

43/*

Csak tömte, meg tömte a fejét,

Járt a szája, a torka meg kereste a helyét.

De közben mintha az a sunyi szél is járna

Amit elrejt alatta a kispárna.

 

44/*

Aztán jött az est,

Mi szemének leplet, szívének álmot fest.

S talán az Istennel beszélget!

Kitudja mire képes a gyermeki képzelet?

 

45/*

Lába a dunna alatt

Csak úgy rukkapált!

Ajka a sötét szobában

Értelmetlen nyelven ordibált.

 

 

 

 

 

 

 

46/*

De lehet hogy csak

A teli gyomor teszi!

S nyugodt álmát

A sok étel most üldözőbe veszi.

 

47/*

De e neszre most felgyújtják a villanyt

S minden rossz álma egyszeriben elillant.

Mamája nagy fehér hálóinge,

A sok süteményt, s rántott húst elijesztette!

 

48/*

S a távolban már valahol

Ott pislog a hajnal.

Felfalja a sötét leplet!

Jön pontosan, mint aki egész éjjel emlegetnek.

 

49/*

Pattog már a tűz is, készül a reggeli

Sül a szalonna meg a krumpli.

A sok finom falat az asztalra kerül,

Egyik sem lesz fölösleges, egyik sem menekül!

 

50/*

Nagy munka várta

Aznap reggel a határba!

Még a többiek a krumplit,

Ő a földbe a kolbász karikázza!

 

51/*

Gondolta, ha a krumpli

Szárba szökken s megnő.

Akkor kolbásznevelőnek is

Jó lesz az, az idő.

 

52/*

De nem merte megmondani

Hogy mire készül.

Így minden egyes krumpli mellé,

Egy karika kolbász kerül.

 

53/*

El van vetve hát a kocka!

Ő vár, s visszavonul a vacokba.

S annyira hitt benne,

Hogy még öntözni is kijárt a kertbe!

 

54/*

Tengernyi is a dicséret,

Amit érette kap.

Ereje nem lankad, s szorgalma nem múlik!

Na? Ilyen unoka nem mindenki ölébe hullik.

 

 

 

 

 

 

 

 

55/*

S nem is volt ő rest

Öntözött is feszt.

Eltelet már jó pár nap,

Ő pedig leste kelését a kolbásznak.

 

56/*

S a kolbász végett,

Álmaiban, lázban égett.

Álmaiban képzeleg, s lakodalmat ül

És a kis coffos megy hozzá feleségül.

 

57/*

De ugyan abba az éjszakába,

Egy tolvaj járt a szomszéd házba.

Bent is lapul már a hátizsákba a sok disznóság,

Soha nem lát napvilágot ez a nagy disznóság.

 

58/*

S ez a zsivány

Ahogy sietve átlépte a krumpli földet.

A sok finom kolbászból egyet

A zsákból kiejtett.

 

59/*

Kisurrant a zsákból, de olyan ügyesen,

Hogy éppen a hegyével fölbe eshessen.

S bele állott úgy a földbe,

Mintha mindig is ott gyökerezne.

 

60/*

Most még a mindenható is örülni látszik,

Hogy az emberrel ilyenformán komédiázik.

Figyel ő tán egy felhőn hasalva

Mert ilyen nagy az ő hatalma!

 

61/*

S körülötte mind az égi szentek

Már a következő felvonásnak előre örülnek.

Sietve jön kelet felől a pirkadat,

Csak az ő kedvükért, mos függönyt is, rántanak.

 

62/*

Dörzsöli is szemét

Pufókarcú ludbalon.

A ház előtti lámpafény

Már nemlátszik meg a falon.

 

63/*

Első útja mindjárt a kertbe vezetett,

De a látványtól majdnem megveszekedett!

Mama! Mama! Kiabált,

Felhúzkodták a kertből a kolbászt!

 

 

 

 

 

 

64/*

Szalad a mamája,

Lobog a szoknyája.

S tudta, hogy ama fejbe,

Bizony nincsen minden rendbe.

 

65/*

Kis unokám

A kolbász, az nem nő a földből!

Vágta reá,

Ahogy odaért egyből.

 

66/*

De akkor ő

Szipogva bevallotta.

Hogy azt a kolbászt,

Ő a krumpli mellé eldugdosta.

 

67/*

De kikelt az bizony!

Meg is locsoltam mindjárt az első alkonyon.

Még féltem is, mondta szipogva

Hogy a krumplit hátha elnyomja.

 

68/*

Itt a bizonyság,

Hogy amit mondok, az nem hazugság!

S a dundi ujja,

Reá mutatott a zsákból kiesett kolbászra.

 

69/*

Mamája megfogta a kolbászt,

Hogy kirántsa a földből.

De rászólt ludbalon,

Jaj! Le ne szakajtsd a gyökérről.

 

70/*

Biztos, hogy nő még

Talán egy métert.

S ott ült mellette

Nem is reggelizett, nem is ebédelt.

 

71/*

Aztán délután

Megelégelte már az öreganya.

S elterelve figyelmét,

A kolbászt mellőle kikapta.

 

72/*

S a kolbász végén a cérnaszál,

Mintha gyökér volna épp úgy áll.

Meg is lepődött a vénasszony

S gondolta, ha ez igaz, át is ülteti a teraszon.

 

 

 

 

 

 

 

73/*

De ahogy jobban megnézte,

A turpisságot észrevette.

Jaj te átkozott kölyök

Még a végén én is megőrülök.

 

74/*

Így lett hát

Hüvelyes vetemény vacsorára.

S nem ment messze

A szomszédék kolbásza.

 

75/*

De e naptól kezdve,

Ludbalon sokáig megjegyezte.

Hogy bíz a kolbászt azt érdemes vetni!

Csak őrizni kell, s nem hagyni, veszni.

 

76/*

Nehezen heverte ki

A nagy lopást.

De lassan feledte azt is,

Mint addig minden mást.

 

77/*

De volt itt más baj is,

Az pedig a pap!

Kitől a fejére

Egyre többet kap.

 

78/*

Meg kell tanulni az anyagot,

Mit néki a pap kiszabott.

Azt mondta néki, ha nem sikerül,

A szenteknek még csak a közelébe sem kerül.

 

79/*

S mivel közeledett a Vasárnap,

Neki esett a tanulásnak.

De nem megy fejébe az igazság

Valóban a borban lehet a turpisság!

 

80/*

Még az hiányzik te gyermek

Hogy igyál is!

Mert bizony a sok sötét gondolat

Akkor belőled kiválhat.

 

81/*

Hogy is bírt volna ő a malaszttal!

Annál inkább a sült malaccal.

De csak eljött a vizsga napja

S addigra még a nadrág is összement rajta.

 

 

 

 

 

 

 

82/*

S a templomba menet

Meg nézte a coffost.

Ki a tükör előtt fésülködve,

Összekötötte a lompost.

 

83/*

Na meg az ebéd is várta,

De nem nagyon volt étvágya.

Talán, mert nem a kedvence várta

Ami nem más, mint Simán a Gánica.

 

84/*

Így indult hát a misére,

A két fiatal egymást kisérve.

Nagy volt ott már a gyakorlatuk

Hisz hibátlan volt minden mozdulatuk

 

85/*

Az esperes,

Már gyűszűvel adta az ostyát.

Hiszen jól ismerte ő

A pufóka fogát.

 

86/*

Pedig a jó katolikus

Az nem harap!

A nyelvét nyújtja az ostyáért

Csak e sátán fajzat az ki a fogával hozzá ér.

 

87/*

Mondtam hogy óvatosan!

Szólt néki a coffos.

Az ostya nem rágni, való

Inkább szájpadlásos!

 

88/*

S ekkor eltátotta a száját,

A pap, még végig is húzta nyelvén a mutató ujját.

Majd az ostyát szájpadlására felragasztva várta

Hogy jöjjön a várva várt látomása.

 

89/*

Hát én ezt soha nem fogom megszokni!

Szólt pufókarcú ludbalon.

S a maradék ostyával

Saját nyelvét csapta pofon.

 

90/*

Majd ide hozatom

Az ostyagyárat!

S fején nagyot koppintva

Megkapta az áltálat.

 

 

 

 

 

 

 

 

91/*

Na gondolta ludbalon

Jó lesz túlélnem e napot.

Mert a fejem,

Púp hátára már púpot kapott.

 

92/*

A végén még az egereket

Fogja itatni!

Ennyi ütést,

A gyermeki kobak nem bír ki.

 

93/*

De kibírta mer ki kellett bírni!

Meg hát figyelmes lett ám a papra.

Ma ismét azok az átkozott

Tengerészcipők voltak rajta.

 

94/*

Araszolva közeleg a mise vége,

De nem a ludbalonnak! Néki jelenése lesz a sekrestyébe.

Érdekesebb dolgok történhetnek ott,

Amint a tudománya cserbenhagyja majd a papot.

 

95/*

„Az Úr legyen veletek”

Szólt a pap.

Ezen a héten is,

A mise végén Vasárnap.

 

96/*

„És a te lelkeddel”

Válaszoltak a hívek.

Elmondták az Úrangyalát,

S utána szépen hazamentek.

 

97/*

Jó idő volt már,

S utánuk az ajtó nyitva maradt.

Csak ez jelenthetett volna ludbalonnak

Egyedül egérutat.

 

98/*

De karon fogta őt a coffos!

S a trónterembe vezette.

Mint aki jól tudta mit csinál

Már órákkal előtte kieszelte.

 

99/*

Odabent sutyorgott valamit

A kántor és a pap.

Tán szövetkeztek!

Mert egyedül a kölyökkel nem bírnak.

 

 

 

 

 

 

 

100/*

S amint beért,

Meg is kérdezte tőle.

Vétkeztél e fiam?

Mond meg őszintén előre!

 

101/*

Nincs nékem vétkem,

Csak az.

Hogy emlegettem a szenteket

Ha az, az?

 

102/*

És kiket?

Kérdezte a pap.

Ki nyomban meg élénkült

A kántor meg rögtön a fejéhez kap!

 

103/*

Hát a Jóistent az égbe,

Ki kolbász tolvajt is teremtett a földre.

Mert elvetettem a krumplival együtt szépen a sorba

El is tűnt, de én reá akadtam a nyomra!

 

104/*

Az ördög bújt belé

Sziszegett a kántor.

S nyakon lottyintotta szentelt vízzel

Egy szép réz tálból.

 

105/*

Nevet a coffos,

Ki az ajtó mögött hallgatódzik.

Ez tényleg bolond

A megszólalásig.

 

106/*

Na és mit szoktál imádkozni?

Kérdezte a pap.

Hát a miatyánkot szoktam, meg az Úr az én pásztorom!

Azt hiszem, az megy végig, de lehet, hogy a végét már elalszom!

 

107/*

Na meg azt szoktam halkan

Kérni tőle.

Hogy jusson bőven mindig

Ebbe a bendőbe.

 

108/*

Mert a mindennapi kenyér,

Nékem nem igen hiányzik!

Csak amikor a kolbász meg a sütemény

A gyomromban hintázik.

 

 

 

 

 

 

 

109/*

El fogsz hízni, mint egy disznó!

Szól reá a pap.

Nékem így jó! Válaszolt,

Csak ehessek minden nap!

 

110/*

Én a szőlőt is szeretem,

Kegyelmed meg csak a levét!

Amelytől néha

Elfelejti a saját nevét!

 

111/*

Elég volt ordított a pap!

S huszonöt miatyánkot, tíz üdvözlégyet, büntetésül kap!

Csattanik is a sekrestye ajtó,

Az oltár előtt nyomban el is mondandó!

 

112/*

De egy kis tréfa

Még nem jöhet rosszul.

Suttog az Úr,

Az égben ravaszul.

 

113/*

Volt egy kis lyuk,

Az ajtó felső sarkán.

Melyen betévedt

Egy kis napsugár kajlán.

 

114/*

S ahogy imádkozik

Főhangon a gyermek!

A feje egyszeriben

Ragyogásba kezdett.

 

115/*

Nem hitt szemének a kántor,

A papnak remegett a lába!

A falmellet araszolva

Hagytak mindent hátra!

 

 

116/*

A coffos meg

Az ablakon mászott!

Hosszú hajából a törött üveg,

Egy tincset le is vágott!

 

 

117/*

Így maradt magára ludbalon,

Imádkozik, s a szava fel is jut az égbe.

Nem tud hazudni soha,

De csak ott talál majd megértésre!

 

 

 

 

 

118/*

Szalad a szekér hazafelé, kereke megtalál minden rögöt!

Még nem eltűnt a nyárfasor alatt, s nyomába boszorkányszellő szegődött!

Harsány nevetés hallatszik a felhőkből!

Hallgasd! Meg kell dögleni a nevetéstől!

 

 

Turi Károly 2003-03-02/ 13/01

 

 

TURIKARI68•  2020. június 6. 18:42

Hajnalka.

Hajnalka


Esett az eső, a kislány ott gubbasztott az ablakba. Ő is szinte könnyes szemekkel sóvárgott a napsugár után, mint ahogy a virágok az udvarban, és a játékok ő utána. Így teljes volt a körforgás, ő leste az eget, a napsugár ott bujkált a felhők mögött, alig várta, hogy megcirógassa sugaraival a virágok szirmait, na meg a kislány tekintetét.  A játékok meg őt, akik nem értették miért nem lehetnek gazdájuk mellett a szobában. Hajnalkának volt egy kis öccse, aki árnyékként követte mindenhová, gondolta egyszer, hogy idősebb lévén tanítani fogja, tanárnő lesz belőle! De kellett egy kis próba, volt ugyanis egy kajla kutyájuk először őt kell megnevelni.

Hajnalka: - Lecsó! Gyere ide!- a kutya nem válaszol.


Mintha csak megérezte volna gazdája szigorú gondolatát. 


Lecsó:- Talán meg kell tanulnom az emberek nyelvét? Odáig rendben van, hogy kergetőzünk az udvaron, meg széthordom a műanyag játékokat, vagy elásom őket, de hogy én iskolába járjak?

Ahelyett hogy a szomszéd kutyájával feleselnék a Rozival? Vagy, hogy idegesítsem a gazdáját, amikor elmennek a ház előtt? Pedig ha tudná, hogy nem is ő neki ugatok, csak Roziból próbálom kiszedni mit látott séta közben.


Teltek múltak az esős napok, Míg egyszer csak előbukkant a napsugár, felugrott, mint aki elaludt a felhők dunnájából nagyot ásítva, először a lábait tette le a földre mennyei ágyából. Lábujjhegyre lépett nehogy agyon taposson valamit, ujja hegyével megérintette az alvó gombák spóráit, és bekúszott Hajnalkáék szoba ablakán, a lehúzott redőnyön keresztül egy kis rést keresve. Csiklandozta a talpát, amely kilógott a takaró alól aztán fülébe suttogott:- Jó reggelt kívánok tanító néni!

Hajnalka kinyitotta a szemét, mintha álmában megkapta volna az ehhez való tudást. Most már biztos, hogy ez lesz az ő keresztje- gondolta.

Látta, hogy Jocó még alszik.


Hajnalka:- Ez tűrhetetlen! Igaz hogy hétvége van, de akkor is!


Kiosont a szobából készített neki reggelit, mintha a saját fia volna, két szelet kenyér közé egy kis zakuszka, amire egy kicsit rádőlt a só. Egyszóval ehetetlen volt. Beleharapott a szélébe megkóstolván, s alig fordította meg a szájában, de neki sem ízlett. Nem volt mersze kiköpni, mert nem volt hova ugyanis közben beért vele a szobába. Kénytelen volt lenyelni.


Hajnalka:- Kelj fel Jocó! Anyáéknak dolguk van, ma nekem kell, hogy szót fogadj!


Jocó csak egyik szemét nyitotta ki, amivel felderítette a terepet, és a helyzet komolyságát. De az a szeme még a takaró alatt volt, úgyhogy kénytelen volt a másikat is kinyitni; amiből kiderült a szomorú valóság, hogy meg kell tennie az első lépést a felnőtté válás útján. Élete legszörnyűbb reggelije várt rá, amire megitta volna a forrás összes vízét.


Hajnalka:- Ha végeztél tanulni fogunk! 


Ott volt az íróasztalon egy könyv, amiben idétlen betűk sokasága ténfergett. Hajnalka olvasni kezdi hangosan, azaz olvasta volna, de az folyékonyan kiderült belőle csak az volt, amit odaképzelt; mert, hogy ő is még csak nagycsoportos volt az óvodában. A napsugár meg csak mosolygott és ott maradt velük a szobában máshová nem is akart menni. Mintha csak a lámpát kapcsolták volna fel az éjszaka közepén, és a világ többi részén sötét maradt volna. De ez igen hangos órának bizonyult, amire felébredtek szülei is és rögtön kicsengettek. 


Lia:- Most sétálni fogunk, hogy megnyugodjatok!


Ettől a perctől kezdve Hajnalkát kerülte az öccse, és a kutya is, próbálták kezelni a helyzetet ameddig lehetett, de az ellentétek felerősödtek; ami csak akkor volt viszonylag normális, ha felnőtt volt a közelben. Lecsó is átértékelte a helyzetét, s gondolta ő soha nem fog meg tanulni beszélni, ő ugatni szeret, kergetni a macskákat, soha nem fog odaülni az ünnepi asztalhoz akármilyen okos is lesz. Jocó meg kislegénynek érezte magát, kinevette nővérét és inkább a hisztivel próbálta ellensúlyozni a korkülönbséget. 

Bundás kenyér volt aznap az igazi reggeli, és tea, amiből bőven volt, mert vinni akartak az útra is.

Apa szokás szerint szétdöntötte autóját, nem úgy húzott, mint ahogy kellett volna, lehet, hogy időgép lesz belőle, amivel együtt robbanni fog ő is, ha idegileg teljesen kikészítik az után gyártott alkatrészek.

Útra kész a nagy csapat, előkerült Lecsó póráza is, egy agyon gyepált játék babakocsi, amibe az innivaló volt betakarva. Jocó egy műanyag motorra pattant, amivel ha a köves úton rodeózott, még a mélyen alvókat is felébresztette. De most a földúton megyünk:- mondta nekik Lia!

Láttam, ahogy elsuhannak az ablak alatt, Hajnalka szokás szerint felcsapta a fejét, mint a ludak az esőben. A kislegény az Isten tudja hányadik sebességet kapcsolta már addigra a motoron. Lia lemaradva kicsit fáradtan, úgy tűnt csak a kutya húzza előre. Az adott neki plusz lendületet, amit a kertben használt cipője nem nagyon tolerált, a puha földhöz volt ő szokva. Nemsokára rá is értek a mezei útra, amit csak a mezőgazdasági gépek használtak, meg az ostoba vadászok; akik ott romboltál szét előttük, a mesekönyvben leírt csodavilágot.

Az esőt, ami esett, hamar beitta a föld, az úton szinte bokáig érő por volt már. Ha látta volna őket valaki a közelben lévő Somló-hegy tetejéről, úgy érezte volna magát, mint ha a vadnyugaton lenne, ahol a poros úton telepesek és banditák kergetőznek egymással. A babakocsi volt a szekér, az üldöző műanyag motoron a kislegény a bandita, a serif lemaradva az agárral Lia, a házirend és a törvény szolgája; aki a szalmabálák után utolérte őket pont egy napraforgó tábla előtt, ahol Hajnalka megvilágosodott. 


Hajnalka:- Mennyi diák! – és milyen fegyelmezettek, mind áll le sem ültek addig, míg én ide nem értem.


A kutya és a kis öccse már nem érdekelte, ahogy végignézett a napraforgó táblán, gondolatban már be is íratta őket iskolába. Anyjának nem szólt semmit, gondolván majd ő úgyis megmutatja mindenkinek. Elhatározta másnap korán felkel és még a többiek alszanak, ő megkezdi az oktatást. Úgy is történt. Reggel kiosont a házból, magával vitte az íróasztalon hagyott könyvet, amit úgyszintén a babakocsiba tett; mert egy termetes darabról volt szó, és magához ragadta testvére nyeles csengőjét is. Ahogy kiérkezett a napraforgó táblához, minden diák lógatta a fejét, a földet bámulták.

 

Hajnalka:- Hát itt vagytok, ennyire hiányoztam? 


Kinyitotta a könyvet megrázta a csengőjét, és elkezdte olvasni a könyvet. Persze nem azt, ami oda volt írva, csak azt, ami a kis képzeletéből kipattant, amit Lecsó és Jocó nem volt hajlandó meghallgatni. A vágyait, s hogy szerinte milyen lenne a világ, ha rajta múlna. Közben a háta mögött felkelt a nap, s a napraforgók egyszerre emelték fel a fejüket, Hajnalkának még a könnyei is kicsordultak, hogy minden diák őt lesi. Gyakran kijárt oda, sok barátja lett, beszélt a fán csicsergő madarakhoz. Egy láthatatlan világhoz szólt, amit a felnőttek már nem nagyon vesznek észre. Egy nap aztán megjelentek a kombájnok s mire Hajnalka kiért, úgy vélte átadott minden tudást, csak az bántotta, hogy nem köszönhetett el a diákjaitól.


Turi Károly, 2019.07.27.  15:47 



TURIKARI68•  2020. május 11. 18:26

Hajnalka.

Hajnalka


Esett az eső, a kislány ott gubbasztott az ablakba. Ő is szinte könnyes szemekkel sóvárgott a napsugár után, mint ahogy a virágok az udvarban, és a játékok ő utána. Így teljes volt a körforgás, ő leste az eget, a napsugár ott bujkált a felhők mögött, alig várta, hogy megcirógassa sugaraival a virágok szirmait, na meg a kislány tekintetét.  A játékok meg őt, akik nem értették miért nem lehetnek gazdájuk mellett a szobában. Hajnalkának volt egy kis öccse, aki árnyékként követte mindenhová, gondolta egyszer, hogy idősebb lévén tanítani fogja, tanárnő lesz belőle! De kellett egy kis próba, volt ugyanis egy kajla kutyájuk először őt kell megnevelni.

Hajnalka: - Lecsó! Gyere ide!- a kutya nem válaszol.


Mintha csak megérezte volna gazdája szigorú gondolatát. 


Lecsó:- Talán meg kell tanulnom az emberek nyelvét? Odáig rendben van, hogy kergetőzünk az udvaron, meg széthordom a műanyag játékokat, vagy elásom őket, de hogy én iskolába járjak?

Ahelyett hogy a szomszéd kutyájával feleselnék a Rozival? Vagy, hogy idegesítsem a gazdáját, amikor elmennek a ház előtt? Pedig ha tudná, hogy nem is ő neki ugatok, csak Roziból próbálom kiszedni mit látott séta közben.


Teltek múltak az esős napok, Míg egyszer csak előbukkant a napsugár, felugrott, mint aki elaludt a felhők dunnájából nagyot ásítva, először a lábait tette le a földre mennyei ágyából. Lábujjhegyre lépett nehogy agyon taposson valamit, ujja hegyével megérintette az alvó gombák spóráit, és bekúszott Hajnalkáék szoba ablakán, a lehúzott redőnyön keresztül egy kis rést keresve. Csiklandozta a talpát, amely kilógott a takaró alól aztán fülébe suttogott:- Jó reggelt kívánok tanító néni!

Hajnalka kinyitotta a szemét, mintha álmában megkapta volna az ehhez való tudást. Most már biztos, hogy ez lesz az ő keresztje- gondolta.

Látta, hogy Jocó még alszik.


Hajnalka:- Ez tűrhetetlen! Igaz hogy hétvége van, de akkor is!


Kiosont a szobából készített neki reggelit, mintha a saját fia volna, két szelet kenyér közé egy kis zakuszka, amire egy kicsit rádőlt a só. Egyszóval ehetetlen volt. Beleharapott a szélébe megkóstolván, s alig fordította meg a szájában, de neki sem ízlett. Nem volt mersze kiköpni, mert nem volt hova ugyanis közben beért vele a szobába. Kénytelen volt lenyelni.


Hajnalka:- Kelj fel Jocó! Anyáéknak dolguk van, ma nekem kell, hogy szót fogadj!


Jocó csak egyik szemét nyitotta ki, amivel felderítette a terepet, és a helyzet komolyságát. De az a szeme még a takaró alatt volt, úgyhogy kénytelen volt a másikat is kinyitni; amiből kiderült a szomorú valóság, hogy meg kell tennie az első lépést a felnőtté válás útján. Élete legszörnyűbb reggelije várt rá, amire megitta volna a forrás összes vízét.


Hajnalka:- Ha végeztél tanulni fogunk! 


Ott volt az íróasztalon egy könyv, amiben idétlen betűk sokasága ténfergett. Hajnalka olvasni kezdi hangosan, azaz olvasta volna, de az folyékonyan kiderült belőle csak az volt, amit odaképzelt; mert, hogy ő is még csak nagycsoportos volt az óvodában. A napsugár meg csak mosolygott és ott maradt velük a szobában máshová nem is akart menni. Mintha csak a lámpát kapcsolták volna fel az éjszaka közepén, és a világ többi részén sötét maradt volna. De ez igen hangos órának bizonyult, amire felébredtek szülei is és rögtön kicsengettek. 


Lia:- Most sétálni fogunk, hogy megnyugodjatok!


Ettől a perctől kezdve Hajnalkát kerülte az öccse, és a kutya is, próbálták kezelni a helyzetet ameddig lehetett, de az ellentétek felerősödtek; ami csak akkor volt viszonylag normális, ha felnőtt volt a közelben. Lecsó is átértékelte a helyzetét, s gondolta ő soha nem fog meg tanulni beszélni, ő ugatni szeret, kergetni a macskákat, soha nem fog odaülni az ünnepi asztalhoz akármilyen okos is lesz. Jocó meg kislegénynek érezte magát, kinevette nővérét és inkább a hisztivel próbálta ellensúlyozni a korkülönbséget. 

Bundás kenyér volt aznap az igazi reggeli, és tea, amiből bőven volt, mert vinni akartak az útra is.

Apa szokás szerint szétdöntötte autóját, nem úgy húzott, mint ahogy kellett volna, lehet, hogy időgép lesz belőle, amivel együtt robbanni fog ő is, ha idegileg teljesen kikészítik az után gyártott alkatrészek.

Útra kész a nagy csapat, előkerült Lecsó póráza is, egy agyon gyepált játék babakocsi, amibe az innivaló volt betakarva. Jocó egy műanyag motorra pattant, amivel ha a köves úton rodeózott, még a mélyen alvókat is felébresztette. De most a földúton megyünk:- mondta nekik Lia!

Láttam, ahogy elsuhannak az ablak alatt, Hajnalka szokás szerint felcsapta a fejét, mint a ludak az esőben. A kislegény az Isten tudja hányadik sebességet kapcsolta már addigra a motoron. Lia lemaradva kicsit fáradtan, úgy tűnt csak a kutya húzza előre. Az adott neki plusz lendületet, amit a kertben használt cipője nem nagyon tolerált, a puha földhöz volt ő szokva. Nemsokára rá is értek a mezei útra, amit csak a mezőgazdasági gépek használtak, meg az ostoba vadászok; akik ott romboltál szét előttük, a mesekönyvben leírt csodavilágot.

Az esőt, ami esett, hamar beitta a föld, az úton szinte bokáig érő por volt már. Ha látta volna őket valaki a közelben lévő Somló-hegy tetejéről, úgy érezte volna magát, mint ha a vadnyugaton lenne, ahol a poros úton telepesek és banditák kergetőznek egymással. A babakocsi volt a szekér, az üldöző műanyag motoron a kislegény a bandita, a serif lemaradva az agárral Lia, a házirend és a törvény szolgája; aki a szalmabálák után utolérte őket pont egy napraforgó tábla előtt, ahol Hajnalka megvilágosodott. 


Hajnalka:- Mennyi diák! – és milyen fegyelmezettek, mind áll le sem ültek addig, míg én ide nem értem.


A kutya és a kis öccse már nem érdekelte, ahogy végignézett a napraforgó táblán, gondolatban már be is íratta őket iskolába. Anyjának nem szólt semmit, gondolván majd ő úgyis megmutatja mindenkinek. Elhatározta másnap korán felkel és még a többiek alszanak, ő megkezdi az oktatást. Úgy is történt. Reggel kiosont a házból, magával vitte az íróasztalon hagyott könyvet, amit úgyszintén a babakocsiba tett; mert egy termetes darabról volt szó, és magához ragadta testvére nyeles csengőjét is. Ahogy kiérkezett a napraforgó táblához, minden diák lógatta a fejét, a földet bámulták.

 

Hajnalka:- Hát itt vagytok, ennyire hiányoztam? 


Kinyitotta a könyvet megrázta a csengőjét, és elkezdte olvasni a könyvet. Persze nem azt, ami oda volt írva, csak azt, ami a kis képzeletéből kipattant, amit Lecsó és Jocó nem volt hajlandó meghallgatni. A vágyait, s hogy szerinte milyen lenne a világ, ha rajta múlna. Közben a háta mögött felkelt a nap, s a napraforgók egyszerre emelték fel a fejüket, Hajnalkának még a könnyei is kicsordultak, hogy minden diák őt lesi. Gyakran kijárt oda, sok barátja lett, beszélt a fán csicsergő madarakhoz. Egy láthatatlan világhoz szólt, amit a felnőttek már nem nagyon vesznek észre. Egy nap aztán megjelentek a kombájnok s mire Hajnalka kiért, úgy vélte átadott minden tudást, csak az bántotta, hogy nem köszönhetett el a diákjaitól.


Turi Károly, 2019.07.27.  15:47 



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom