TURIKARI68 blogja

Teremtő erő 6

 

134/

Megmondtam, hogy férges,

A gonosz lakik benne!

Úgy szerettem volna,

Ha a fogatok nem törik ki benne!

135/

Ó drága jó Atyám!

Már meg bánta minden porcikám.

A kígyó volt a legnagyobb tettes!

Én csak éhes voltam, s nem találtam mást csak szedret.

136/

Szólt az Úr! Nos, hát te kígyó

Meg büntetlek!

Bujkálni fogsz, még élsz

S az emberek téged soha nem szívlelnek.

137/

Uram teremtő Atyám!

Szólalt meg Ádám.

Ha meg büntetsz is, csak enyhén, ha kérhetem

Halkas hát meg had legyen enyém a védelem!

138/

Miért ültetted azt az almafát? A vesztünkre?

S ott a kígyó is! Gyanítom, hogy néki voltál a súgója is!

Ő mondta a tudás fája ez!

Csak tanulni akartunk olyan nagy bűn ez?

139/

Meg fogjátok tanulni

Jól szólt az Úr!

Majd haragos zöld szeméből,

A könny kicsordul.

140/

Még csak a kígyó

Ebbe nem is hibás!

De már vele rendeztem,

Ezt az ős régi vitát.

141/

Becsapott a kígyó

Mint mindenkit ez a léte!

Ősi atyát, a gonoszt,

Már lelöktem az örök sötétségbe.

142/

Nincs abba az almába a hatalmas tudás!

Közönséges gyümölcs az nem is lehet vitás!

Rá jöttél volna te Ádám magadtól mindenre!

Ha meg nem, itt volt jó Atyád! Csak, kérdezned kellett volna tőle!

143/

Ez volt a próba Ádám

S mert én kértem tőled, hogy ne egyél a fáról?

Csak ez az egy volt tiltva néked

E hatalmas világból.

144/

Nem a szemed nyílt fel!

Hanem gonosz tetted, s általa a bűn közénk éket vert!

Olyan voltál te is Ádám, mint egy tökéletes alma!

De férges lettél fiam a gonosz már a lelkedet marja

 

 

 

145/

Csalódtam benned!

S meg bántam, hogy fiamnak hívtalak Ádám!

Inkább maradtál volna a porba,

És a fejembe csak ábránd!

146/

Nézz meg jól!

Nézd meg teremtő Atyádat!

Mert élő ember,

Engem többé nem láthat!

147/

Elrejtem ezt a völgyet, ahol elkövetted bűnödet

De példa lesz e nap az egész világnak az utánad jövőknek.

Mert nem lesz a földön

Többé ilyen jó sora az embernek.

148/

Örök életet szántam néktek!

De a fájdalmat, azt meg kell, hogy ismerjétek!

Tested hogy el ne felejtsd, csak élettelen por!

Mely ideje végén a földel, összeforr!

149/

Meg tanulod a különbséget!

Örök időkre jó és rossz között. 

Választhatsz közülük

Magadnak barátot, s ellenséget!

150/

Majdan holtak csontját ássátok

Hogy benne kutassátok a múltat, az igazságot.

S a gyalázatos bűneitek közben benneteket felnevelnek

Ó ritka lesz a tiszta lélek! Ki Atyához őszintén visszatérhet.

151/

Ott hagyod a füves árkot,

Többé nem nyújt néked otthont, s biztonságot.

Rettegni fogsz, mint a vadak

Kik minden apró neszre megugranak.

152/

Ha dolgozol, eszel!

Ha nem dolgozol, nem leszel!

Ez a büntetésed!

És hozzá még ott lesz hűtlen feleséged!

153/

Nehéz döntést hozok Ádám!

De majd egyszer megleled az utat hozzám!

De a napot nem lophatod

Mert mindig új gyötrelem vár rád.

154/

Gyere ide asszony és figyelj!

Hald, amit hallanod kel!

Te leszel majd,

Ki minden sarjat felnevel.

155/

Lesz közöttük alkotó,

S gyámolító kéz.

De lesz közöttük sötét gonosz

S mindenért ölni kész.

156/

De majd eljövök, s veletek szövetséget kötök!

Testetek néktek oly drága s mégis a földbe szála.

De a benne lévő Isteni lehelet

E mocskos földhöz hozzá nem érhet!

157/

Ezért majd valaha,

Mégis csak egyek leszünk Ádám.

A lélek mely bennetek éltet, az enyém is

S az a leg drágább.

158/

S e szavakat, hogy ki mondta, Ádám szót kért újra!

De hol leszel Uram? S hol van e világnak vége?

Nem téved e el a lelkem majd

Az ijesztő messzeségbe?

159/

Csak én vagyok az, aki vagyok!

A te teremtő Atyád!

De nem csak a tiéd,

Még enyém sok millió másik világ!

160/

E parányi föld,

Csak egyetlen gondolatom a sok közül!

Mi a távoli űrben,

Még a szemem elé kerül.

161/

S a hatalmas trónjáról

E szavakat ki mondva fel állott.

Most pedig,

Átrendezem itt e világot!

162/

Megrázkódott a földnek

Minden hegye s völgye!

És hatalmas vihar támadt

Mely a vizeket odébb tessékelte!

163/

Ott reng a tengerek mélységes fenekén!

A kövek meg izzanak lázban égve hatalmas dicsőségén!

Aztán, mint hatalmas szökőár emelkedett a magasba!

S iszonyú ereje a hegyeket morzsolta!

164/

Ami egykor hegy volt,

Ma parányi domb csupán!

Súlyos pecséttel zárta le a völgyet

Pusztulni kell rajta most még a leg apróbb göröngynek.

165/

Majd megparancsolta

A föld összetartó erőinek.

Őrizzék a titkát,

Az egyetlen Istennek

166/

Aztán int a vadaknak,

Kik riadtan trónja körül állanak.

Szaladjatok szét ismét!

Többé nem tartom fent köztetek az egységet, s a békét!

167/

Aztán Ádámék hoz lépett,

S meg ígérte nékik ismét a szövetséget.

Menjetek, s népesítsétek be a földet!

De soha nem fogjátok meglelni ezt a völgyet!

 

 

 

 

 

168/

Gondozd ezt a földet

Mind halálig!

Nem fogysz el, ha én nem akarom!

Mert lesznek fiaid, s unokáid!

169/

Sehol máshol a világon,

Nem vetheted meg a lábad!

E föld lesz az otthonod,

S nélkülem a hazádat sehol meg nem találod.

170/

Ne vágyódj el innét

Idegen távoli világba!

Ne kutasd a nyomomat

Más bolygókat, s csillagokat járva!

171/

Itt teremtettelek!

Itt van a helyed néked!

A porból, melyből felkeltél,

Egyszer vissza kell térned!

172/

Csak lelked az, mi kitörhet

S itt hagyhatja e világot!

Utat kap a hatalmas űrben, hogy eljusson hozzám

S ott megtalálja az igazi boldogságot!

 

Turi Károly / 2002/ 4/ 10

 

Teremtő erő 5

 

100/

A selymes füvön hanyatt dőlve

Bábulatos ma az este.

S ahány csillag van az égen,

Most mind egy ábránd! Hogy ott vajon mi lészen?

101/

Csak hallgatom Éva angyali hangját

Ott már mintha jártam volna!

Az a fényes ott jobbra!

S mutat rá karcsú mutató ujja.

102/

De én egy

Csillagot láttam!

Mely beszélt hozzám,

A sötét éjszakában.

103/

De fárad ő is

Bár még mutat vagy húszat.

De bejártunk mindent mit láttunk

S valahol ott van az Úr is ki vigyázza mély álmunk.

 

A bűnbe esés!

104/

Lassan kel a hajnal

Nagy piros szemekkel.

Tán gyanít valamit!

Ó, jaj de mégis menni kell!

105/

Éva ébred elsőnek!

S hogy éhségét csillapítsa, neki vág a mezőnek.

De halászni nem tud,

S a vad is nála jobban fut.

106/

De ott a szeder

Friss és édes!

Viszek két marékkal

Ádám biztos éhes.

107/

S ahogy a szedret

Kezdi szedegetni.

Meglát két furcsa szempárt

Mely kezd a sűrűből feléje közeledni.

108/

Micsoda furcsa tekintet!

Ilyent én még soha nem láttam.

Ki tudja mióta lapul itt

S leselkedik utánam.

109/

Ki vagy és hol laksz?

Kérdezte Éva.

Én vagyok a kígyó!

S rámutatott az almafára.

110/

Atyád küldött!

Nézd, hogy gondozom néked itt e drága gyümölcsöt.

Mosolygós, mint az ajkad és piros, mint az orcád

S ha bele harapsz meg fejted a világ összes titkát!

 

 

111/

Nem, nem!

E fáról tilos a gyümölcsöt ennem!

Tudom, nékünk ezt Atyánk megtiltotta!

Talán még el is emésztene hirtelen haragjába!

112/

De ravasz ám a másik oldal!

Ő most jobban bírja szóval.

Ugyan már! Néki mindent elhiszel! Csak, egy irigy vénember

Hófehér szakállal haragos zöld szemekkel!

113/

Ha megkóstolod,

Okosabb leszel, mint ő!

Te osztod majd az áldást

S te érted rajong minden, mit alkotsz, s felnő!

114/

Addig, addig győzködte

Még a fához lépett s ölét tele szedte.

Megérinti Évát a tudás szele

De csak alma volt az is, annak is a leg férgesebbje.

115/

Hazafelé tar Éva,

Ölében a piros alma.

Nem is sejti szegény,

Hogy kit melenget a keblén.

116/

A selymes réten átszökellett,

A dús ligetbe megérkezett.

Ádám még alszik! Csendben s mélyen

A gonosz várja, hogy felébredjen.

117/

Épp hogy megérkezett Éva

S ledőlt mellé a zsombékra.

Ádám nyújtózkodva ébred s korgó gyomrának zajától,

Még egy madár is felröppen a fáról!

118/

Éva szájában már ropogott az ízletes alma

S még a meg maradt részét Ádám felé nyújtsa.

Nem szol néki miféle fajta,

Majd ha jóllakott gondolja! Akkor sírva bevallja.

119/

El is fogyott mind!

Nem maradt egy sem!

De furán nézel Ádám?

Mint aki forgat valamit a fejében!

120/

Mi van lelkem?

Tán éhes vagy még? Kérdezte Éva.

De csak hamar rájött

Milyen gyümölcsre fáj a foga.

121/

Pajzán gondolatok gyötrik!

Én bolond! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

De Éva már öltözött is

Akkorra a fügefalevélbe.

 

 

 

 

 

122/

Nem mintha nem tetszett

Volna neki a gondolat.

Mert mi eddig csak ott lógott,

Most már felfelé kacsintgat.

123/

Hanem ekkor mennydörgés

Rázta meg a hatalmas eget!

Haragos szél lökődte

Az ijesztő felhőket!

124/

Mintha ismerős hangot

Hallottak volna!

S az a valaki,

Az ő nevüket mondta.

125/

Még a mindenség túlsó felén járt,

De haragja biztos, hogy lesújt mindjárt!

Ott hagyott mindent mit akkor csinált,

S most félre lökve jön, s mindent elpusztít mi az utjába ált.

126/

Meg nyíllik az ég!

Mint egy üstökös jön s körülötte minden ég!

Megrendült a völgy mikor letoppant a földre!

S hatalmas öklével már, már az almafára ütne!

127/

Hol vagytok drága gyermekeim?

Kiabál az almafánál!

Bennetek hiába kereslek

Furcsa hogy mos titeket sehol nem, lellek!

128/

Kiabált, pedig jól tudta hol vagyunk s azt is tudta, hogy mi bajunk

De keres s kutat mindenkis zugot, megtapogat.

Hullik a gyümölcs, rázza a fákat!

Még nem egyszer csak meg elégelte, s félre hajtsa felettünk az ágat.

129/

Itt vagyunk Uram elbújtunk, mert félünk

Anya szült meztelen volt a testünk!

Meg mondtam fiam átkozott lesz a perc!

Ha az almához nyúlni mersz.

130/

Éva hozta az almát!

Én semmi rosszat nem tettem.

Éhes voltam,

S örültem, ha ehettem!

131/

Aljas dolog Ádám

Kit szeretsz azzal takaróznod, ám!

Nem hogy kiállnál mellette

Egyedül a büntetést csak az asszony viselje?

132/

Mond hát Éva mi vett rá arra

Hogy tiltásom ellenére kezed az almát elemelte?

Ezernyi más gyümölcs van még erre

Hát közülük az, ami a tilos! Az a legjobb lenne?

 

 

 

 

Teremtő erő 4

 

78/

Egy csörgedező patak partján,

Ájultan fekszem a partoldalán.

A szemembe ébresztő fény szökellik

Arcomon két gyenge kéz melegszik.

79/

Kinyitom a szemem!

S most vagy szépsége vakít, vagy a napba néztem!

Itt a társam, ahogy meg ígérte!

Szemében ott ragyog az egek minden kékje.

80/

Hajához képest a hegyi zuhatagok,

Csak csörgedező kis patakok.

Keblei, mint a mosolygós gyümölcsök

Ó hogy kelletik magukat! Már most azon tűnődök.

81/

Méhében ott buzog

Az örök élet forrása!

Mégis bűnös lesz mindenki ki ott fogant

Hiába hasonlít az Atyára.

82/

Térj magadhoz Ádám!

Ismerd meg asszonyodat.

Ki feledteti veled

Minden búdat, s bánatodat.

83/

Teste érintetlen s romlatlan!

Hiszen minden porcikáját, én alkottam!

Én vagyok a gazdája sejtjeinek!

Én mondom meg hogy mit szabad a génjeinek.

84/

Ó mennyei Atyám!

Világok alkotója!

Kiről mintáztad e szépséget?

Ki tüzet rakott szívembe s bejár benne minden messzeséget!

85/

Felelj Uram! Meg foghatom-e a kezét?

Nem tűnik e el?

Ha ajkam eléri

Majd leheletét.

86/

Igen Ádám mindent

Mit a szíved diktál szabad!

Szólj hát hozzá, s meglásd

Mosolygós lesz mindjárt.

87/

Ő a társad

Minden vágyad.

Légy hozzá kedves!

Durva szóval öt soha ne illesd!

88/

Hívd őt Évának

Fogd meg a kezét, hogy a szemében könnyet ne lássak.

Tűzzél virágot fekete hullámos hajába

S adjál csókot mézédes ajkára.

 

 

 

 

89/

Néktek adom az egész földet!

Rajta minden vadat, folyót, s völgyet!

Csak nyújtsd ki a kezed s megkapsz mindent!

Nem lesz oly dolog soha mi erődből kibillent.

90/

Hanem egyet mondok Ádám!

És ez nem tréfa!

Nem oly dolog,

Mit veled űztem néha!

91/

A legdrágább gyümölcs,

Éva a tied!

Hanem ott a dombtetőn nő egy almafa

Arra ne fájjon a szíved!

92/

Férges az, az alma Ádám! A romlás lakik benne!

Ezzel ne bántsd meg Uradat! Fogadd meg a szavamat!

Bele ne harapj! Hogy torkodon leve le ne szaladjon!

Mert bizony mondom Ádám, akkor meg ismered a haragom!

93/

S ahogy ezeket kimondta,

Meg nyílott az ég! S már nem is volt semmi nyoma.

Én meg átöleltem Évát

Szemébe néztem, hogy meg értsem szerelmének titkát.

94/

A hosszú haja

Vállát s keblét takarja.

Széthajtsa a kajla szél

Hol egyikhez, hol a másikhoz ér:

95/

Éva kinevette kíváncsi tekintetem

Biztos csak álom! Ó adj időt, hogy elhiggyem!

Mint egy fuvallat olyan volt a járása

Talpa alatt hajlik a fű, s mégsem törik derékba.

96/

Ó Éva! Álmaim hajléka

Ugye itt leszel, ha másnap a nap felkel!

S hallom hangod, amint fürdesz a tónál

Éneked szebben szól majd biztos minden madárénál.

97/

S eljött a másnap a réten sok virág között,

Melyekbe tested olyan szépen öltözködött.

Úgy járkáltál, akár az angyalok!

Ó el ne hagy, mert bele halok!

98/

Arcod olyan, mint

A vöröslő alkonyat!

Kit a forró ajkam, minden nap

Minden este csókolgat.

99/

Kérj tőlem bármit

Karom erős, s mindent elibéd állit

Legyen bármilyen kívánságod

Én adom néked Ádám e kiváltságot.

 

 

 

Teremtő erő 3

 

45/

Lecsapott, mint

A viharos szél mindjárt hajnalba.

Teremtő kezével,

Mélyen szántott a homokba.

46/

Aztán felvett egy marék port,

Mely ujjai között, itt is, ott is folyt.

Majd visszaengedte a földre

És szólt formázzunk embert belőle!

47/

S készül máris a pici lábacskája,

Bokájából nő a lábszára.

Térde már most is hajlik,

S onnét combja, a csípőjéhez csatlakozik.

48/

Csípőjéből a gerince növekedett,

S a gerincére, bordákat szövögetett.

Több is lett, mint kéne! Na de nem baj

Úgy is él és hal majd érte!

49/

Bordái felett a két válla,

A vállából, most nő a karja s a keze szára.

Mielőtt ujjaihoz oda érne,

Mintának odakacsint az övéire.

50/

Aztán a tömzsi nyakához ér

Mely mindjárt a fejénél véget is ér.

A helyére kerül a szeme s a szája,

S a szája alá, gömbölyű álla.

51/

Ott fekszek már! S úgy festek, mint egy szobor

Ki mellett mestere órákig rostokol.

De fürge ujja megindul újra! S megnem áll!

Így került a fejemre haj s államra szakáll.

52

Mert ő néki nem okozhat semmisem gondot

Valami elindul a homok között!

Az élő az élettelennel,

Szövetséget kötött.

53/

Ott ügyködik a belsőmbe,

Apró járatokat, ereket építve.

Érzem dolgos kezed teremtő Atyám!

Megfejthetetlen titkot rejt majd minden egyes porcikám.

54/

Azt hiszem végzett!

Mert csak térdre rogyva nézett.

Azt hiszem egy picit, hasonlít rám, szólt!

S alá nyúlva fejemnek, homlokon csókolt.

55/

Fülembe súgja nevemet

S óvatosan elindítja szívemet.

S amint a szívem zakatolva elkezdte a dobogást,

Ő a tüdőmbe fújta a legelső szusszanást.

 

 

 

 

56/

Ébredj Ádám! S rám szólt 

A tekintete féltőn kíváncsi.

S én könnyezve pislogtam

Ó teremtő Atyám segíts fel állni?

57/

Talpra állított,

Hangja lágyan simogatta a lelkemet.

Gyere fiam Ádám! Nehéz volt e nap

Menjünk pihenjünk egyet.

58/

Aludj fiam Ádám!

Semmi gondod nem lesz a föld hátán.

Holnap megmutatom az otthonod

Hogy éhséged mi csillapítja, s majd a szomjadat hogy hol olthatod.

59/

Madárdalra ébredtem reggel

Derékig érő páfrányok között.

Atyám távol tőlem,

Egy gyümölcsösben sürgölődött.

60/

Nem tudtam, mit kezdjek

A korgó gyomrommal.

S szaladtam Atyámhoz,

Nagy riadalommal.

61/

Itt minden a tiéd! Mondta,

S egyetlen szavára beérett a szamóca.

Töltsd meg a gyomrod

S elmúlik minden gondod.

62/

Hát én aztán megfogadtam

Ettem, ettem, kóstolgattam.

Egy szamóca, egy eper,

Eszem, eszem, de nem fogy el.

63/

Nem is volt e naptól fogva,

Semmi gondom.

Eszem iszom,

S folyton alszom.

64/

Még egy nap, hallok az égből ékes szót!

Ismered Ádám már a disznót?

Ne edd magad fiam dagadtra!

S kacagva rá mutatott egy kismalacra.

65/

Na eredj, menj és mosakodj!

Aztán menjünk, járd le a pocakod.

S jól meg futtatott! Hol, mint a nyúl úgy szaladt előttem

Hol, mint egy őz ott ugatott a sűrűben.

66/

Minden az enyém volt!

Az idő meg alig telt szinte csak araszolt.

A hatalmas égig érő hegyek,

Melyek már, már a naphoz értek.

 

 

 

 

67/

Tetejük mégis zord és fagyos

S róluk ezernyi folyó zúdul, s hömpölyög.

A hatalmas sziklákon,

Úgy lógtak, mint a függönyök.

68/

Hol voltam én még?

Mikor minden odakerült a helyére.

Egyetlen szóval,

E csodákat megtéve.

69/

Enyém ezekhez képest,

Csak parányi test.

Mégis értem történt minden!

Én bolond meg csak hallgatok, s hiába várja köszönésem.

70/

Hol vagy Uram?

Szólanék, ha szólhatok!

Még egyet kérnék?

Bár tudom már ez is sok!

71/

Itt vagyok Ádám! Szólalt az Úr

S egy felhőt húzva maga elé, arca eltorzul!

Tán nincs meg mindened?

Van ételed, italod, s még játszottam is veled!

72/

Igen Uram tudom én is,

De a szívem az üres mégis.

Unatkoztál, tudom te is egyedül

Adj hát nékem társat! Kitől a szívem majd felderül.

73/

Jól van Ádám,

A társadat meg kapod!

De próbára teszlek!

S bánni fogod, ha ki nem állod.

74/

Aludj hát el Ádám édes fiam,

Melledből hogy bordádat kilazítsam.

Most veszem el a fölösleget!

S megcsapolom sejtjeidet.

75/

Mély álomba szenderültem

Lógott kezem-lábam, ahogy a tenyerén feküdtem.

Nem tudok semmiről, a messze múltba járok

Mint egy rossz álom, a fejében össze-vissza kalimpálok.

76/

Valami gyönyörű van készülőbe

Akár csak nekem, neki is ő lesz a szülője.

Társat akartál Ádám!

Szebb lesz mindennél, mit eddig valaha is láttál.

77/

Érzem az időm

Lassan közeleg!

Nagy gondossággal forrasztgatja a csontjaim

S gyógyulnak a sebek.

 

 

Teremtő erő 2

 

23/

Aztán tarsolyából,

Elő vett egy magot.

Melyet talán egy

Távoli világból hozhatott.

24/

Elvetette nagy tudással,

És gonddal

Szépen letakarta,

Laza homokkal.

25/

Aztán neki fordította a holdat és a napot,

S mondta nékik, csak egy napot kaptok!

Neveljétek, gondozzátok!

Panaszát ne haljam meg reátok!

26/

Lepihent, s megáldotta a magot

S kívánt néki jó éjszakát, s jó napot.  .

Még mind a két őrszem ott őrködött az égen,

Mikor meg ébredt Urunk, de már az erdők sűrűjében!

27/

Dörzsölte a szemét,

S könnyét szeme sarkába.

Sokkal szebb itt mondta,

Mint máshol a világba.

28/

De mi ez a nagy csend!

Csak a saját hangom-hallom?

Hol vannak a madarak?

Kik fújják az én dalom.

29/

S drága kezét összetette, hát nem két madár verdes benne!

Trillázva dalolnak vagy százezer dallamot.

Mindent tudnak mit kért tőlük

S nem fogyott el a zenéjük.

30/

Menjetek, s szálljatok

Fel az égre!

Járhattok a földön,

De lakjatok a fák tetejébe.

31/

Szaporodjatok!

Fajtátok szerint.

Nem lesz oly magasság a földön

Mely néktek megáit int

32/

Ó milyen szépek!

Úgy szállnak, mint az angyalok!

Csak bátran!

Én veletek vagyok.

33/

Ahogy nézte őket,

S bámult fel az égre.

Hát a földön? A földön,

Nem fut semmi feléje?

 

 

 

34/

Leült egy nagy tisztásra,

Valamit gyúr! De mit? A föld homokjába?

Mire az ámulatból magamhoz tértem,

Már két őz mellett sétált a réten.

35/

Nem félnek ők,

Jobban fél Uruk!
Keserű napja lenne az

Ha lenne bármi bajuk.

36/

De nem lesz semmi baj,

Hiszen áldott a kéz!

Melyben minden vad

Ma születni kész.

37/

Így jutott idő mindegyikre  

A nagy elefántra, s a kis egérre.

A szarvasra, és a békára,

S minden meg lett napnyugtára

38/

Meg áldalak benneteket!

Mind a kedvencem, ezért mindegyiket.

Szaladjatok szét a földön!

Az erdőkön, a mezőkön s a hegytetőkön.

39/

Álmában velük szaladt!

Hol pillangó volt, hol hatalmas vad!

Járt az erdőben s virágos réteken!

A föld gyomrában, s a robosztus végeken.

40/

Ott volt mindenütt földön és égen

Milyen jól a helyén van gondolta minden.

Gomolyog, mint az éji köd mely szerelmes a tóba!

S hogy mi lesz másnap? Majd meg álmodja holnap virradóra.

41/

Rosszul alszik!

Gomolyogva forgolódik.

Talán tudja minden dolgom előre?

Pedig én most vagyok csak készülőbe.

42/

Furcsa utamon sétálok előre

Mint egy álom úgy jutok az eszébe.

Megyek én is a többiek után

Talán lesz belőlem is valami már holnap délután.

43/

Teremtsünk embert!

Ugrott fel álmából.

Csak úgy dörög az ég

Szigorú hangjától.

44/

Felszállott a tó tükréről a pára,

S meglátva önmagát, ilyen lesz szólt az ábrázata!

S keresett egy szép völgyet,

Hol a folyók a tengerig, a fák meg az égig nőttek.