TURIKARI68 blogja

Egy időkapszulában utazik lelkem,

Száguldunk  mint a fotonok.

Retinám ablak e világra, s érzem,

Amint nézem, hogy teszik a dolgukat ionok és protonok.

A vágyaim szinte könyörögnek,

Mint már gyehennán tisztuló szeretők.

De itt tart még a gravitáció, s ahogy szédelgek, a föld árnyékos oldalán 

A falvak olyanok mint a csendes temetők.

A közvilágítás mind ,mind apró mécsesek,

Fentről oly mesés minden mint álmomba.

De néha megébredek, ha megfogod kezem,

S e valóság le-leránt a vákuumba.

Lassan célt érek,

Vége lesz e rohanásnak egyszer.

Ahogy mint a fáradt vándor kopogtatok nálad,

S vegykonyhádon visszakerül a polcra a testemet alkotó rengeteg vegyszer.

M7 autópályán hajnalba

Mér régóta.

Már régóta kujtorog bennem,

Jó néhány gondolat.

Van egy, aki éltet,

Egy, aki ebből fosztogat.

Befogadják e majd a csendes temetők,

Dalos ajkam?

A bűnöm csak annyi hogy vagyok,

De amúgy, semmi sem múlik rajtam.

Elalszom tán, mint a jó gyermek lámpaoltás után,

Az őszi avar betakar, s pihenek, mint mindenki más.

S megébredek majd,

Ha előkeríti isten, s fellármáz az a vén trombitás.

Végig járatja az isten e nemzettel utánam majd,

Bizony még jó néhányszor a stációkat.

Mire kidob neki sors,

Egy ilyen genetikai kódot, vagy mutációkat.

Turi Károly / 2013/ 04/ 12/ 10:40. Vanyola baromfitelep.

  Hajnali gondolatok Orosziban

Édes álmaim

vagy rémei között.

Kukorékolt valahol egy kakas,

s a sötétség fényes ruhába öltözött.

Eltűnnek az árnyak

csak magamnak maradok elől.

Megkísért az Isten magánya

mely rejteget a világ megbocsájtása elől.

Még hogy öröktől fogva létezni? S megcsalatva

minden perccel! S ellene imák tengerével hiába.

Bár sugallhattam volna Anyámnak, maradjon lány!

Inkább mint egy bolondot szabadítson e világra.

Bár így nem lesz nehéz nyomot hagynom

megosztva sok emberi szívet.

Én páncélja voltam e kórnak

talán nem is ember csak ihlet.

2012.07.19  8:00

Turi Károly

Költészet.

Tudom az én hibám,

Hogy többet látok s érzek.

Mint a róka mely bele szimatol az illatokba, 

S mielőtt meglőnének màr előtte vérzek. 

Pedig az álmokban hinni szoktak,

De csak a sajátomban derengtem ostobán.   

Melyben lyukas szívvel születtem,

S az élet folyton rossz foltot varrt reám mostohán.

Pedig lett volna anyaga bőven,

Amiből annyiszor kértem.

Hogy megjelentem érte sokszor,

Mint egy hologram időben és térben.

Csak vibrálok itt s ott, kit most,

Az idétlen pillanatok sose befejeznek be mint  mondatot a szóval amit keresek.

Voltál Flóra, Léda, s Maar, kik belém is martak hamar,  hiába szeretek.

Művészet

Ahol a szó elakad,

Ott kezdődik a zene.

S mikor nincs bennük lélek,

Akkor eszi meg őket a fene.

Mikor a csapból is az folyik,

De nem olt szomjat hiába isszák szavaid, gyermeteg.

Mikor a kottával csak időt múlatnak,

Mert csak füledel kenyeret adsz a mulatnak, de amúgy e kultúra a sárban hempereg.

S mikor e két jó pajtás már 

A médiától messze járnak.

Akkor jő az ecset festeni,

Szép hölgynek arcot, s aktot  a  tájnak. 

A hobó ecset  a kapocs,

Nem késztet gondolkodásra ahogy suhant.

Felfed minden hangot, ahogy  láttat,

S megmondja az igazat mint egy kefefejű suhanc.