TURIKARI68 blogja

 

Ha ezek a kövek beszélni tudnának,

Melyeket az eke nagy hegykén kiforgat.

Ha egykor volt is oly értelem a koponyában ki értette,

Akkor még tán mosolygott, most üresen úgy tűnik, inkább csak vicsorgat.

 

Akkor sem maradtam volna örökké, ha tehetném,

Mert elromlott e hely.

Hol bár cimbora, s jó barát a pap,

De lelkipásztornak inkább korhely.

 

Döglégy lett a jó szándék,

Füledbe duruzsol, majd beköp odafent, s petét rak a lelkedbe.

S te nem gondolkodsz, csak vágysz,

Egyre inkább csak a testedre.

 

És pedig nekem ó hogy hiányzott belőle!

Egy tiszta érzés, egy őszinte gondolat.

Mi mögött nincsen hátsó szándék,

Nem szül sötét dolgokat.

 

Csak van, s értem! Pedig nem kértem,

Akár a gravitációt, hogy két lábon tartson meg e kavics,

De a világ mára már azt hiszi.

Bárkiből lehet itt isten,

S mikor ránéz az idő majd, ő nem lesz csak egy  graffiti.

Gic 2021/08/29.

 

Nem kértem már csak a tekintetem,

Az is cipőm orrát lesve.

Csak elbújni a nappal elől,

Még rám nem keres az este.

 

Egy valóság mellékterméke,

Vegyes érzelmek hordaléka.

Felhalmozott a civilizált világ magának,

De nem akart belefulladni e hulladékba.

 

Kiraktak hát legálisan,

Bomló emlékeiben bank, s végrehajtó kergetett.

Majd nyílott ajtó ahonnét megtöltöttem,

A büdös pályaudvar termeket.

 

Leperegtem, mint egy film a tekintetekben,

Retrós vászonon duzzogva.

Ott voltam a színskálán fehéren feketén,

S lestem csorgó nyállal kirakat muffokra.

 

Pupilláimban néha megjelenik anyám is,

Ki nem hisz a szemének.

Mert e heteró világban mindenki álszenten anális,

S mégis az utcára kerültem szemétnek.

2020/ 02 29/ 19:30.

 

Séta közben egyszer,

Egy szépséges napon.

Mint foltokban megmaradt bárányfelhőkön a napsugár,

Sétáltam a havon.

 

Költözött a tél,

Egy nagy bőröndbe pakolászva.

E foltokban megmaradt hó,

Volt eldobált gúnyája.

 

Mögötte ott sompolygott

Már a kikelet.

De az erőtlen napsugár titokban,

Azért hóvirágot nevelgetett.

 

A fakopács férget keres,

Prédája még álmoska.

Nagyobb szerencséje volna, suttogtam a fülébe,

Odabent a városba.

 

Ott minden olyan művi,

Még az élet sem valódi.

Könnyű egy galambdúc negyedik emeletén,

A semmittevésben kallódni.

 

Ott jelen van az összes évszak,

Szinte minden egy helyen.

Zacskós leves, szögletes álmok,

S a féreg is, mely a testben megterem.

 

2019/ 02/ 10/ 19:10.

 

 

 

 

Árnyékok futnak a porba,

Megcsonkított napsugár melegíti deres szakállam.

Óriási léptekkel kuncsorog a bánat felém,

Gyere csak! Jó helyed lesz itt nálam.

 

Elférsz itt belül,

Nem kell boldognak lenned szüntelen.

Becsapva önmagad,

Itt teheted azt, ami vagy bűntelen.

 

Az egész bolygó egy nagy színpad,

S kezdődik is az első felvonás!

Úgy hittem én rendező leszek, de ereimben megdermedt a tinta,

S most úgy teszek mintha, költő volnék,

Pedig nem vagyok csak tollvonás.

 

Az emberi természet sötét démonai,

Már ott ülnek a páholyba.

S felrándul a ködfüggöny, hol kakaskodó fácán künn a réten!

Sörétes gondolatok várják is őt, forró ölelésben.

 

Alkatilag lehetnének,

Ők is vadak.

De fantáziájuk gyorsabba golyónál,

S előbújnak akkor az agarak.

 

 

Mekkora pazarlás ez!

A szomszédban még csak baktériumok sem hemzsegnek.

Nem biztos, hogy jól tette a dramaturg,

Hogy tejhatalmat adott az embernek.

 

2018/ 09/ 30/ 07:15

 

 

 

 

Mi kell a nőnek?

Műköröm fodrászat.

A férfitól segítség a konyhában,

Hogy ne legyen szaga a kontyának.

 

Szemére műpilla,

Arcára sminkfesték.

Buli, sok pénz,

Estére nem a dicsértessék.

 

Nem hatják,

Meg a könnyek.

Bár gyakran olvas,

Romantikus könyvet.

 

Gyermekből is,

Csak a sajátja.

Mibe önmagát,

Gyakrabban meglátja.

 

Ez kell hát,

A mai nőnek.

A férfit közben lecseréli,

Még porontyai lassan felnőnek.

2018/ 03/ 30.