TURIKARI68 blogja

Irodalom
TURIKARI68•  2020. május 22. 12:38

Délibáb


Délibáb.



Mint a délibáb összerakott a pillanat,

E poros úton csak remegek.

Játszanak velem a valódi dolgok,

Belém rúgva mint a gyerekek.


Szél szabdalta köntösöm alatt,

Haladt mint vákuum hogy verembe tegyen. 

Hová leszakított bénán a láz,

De nem oly bátor a külvilág, ki ott legyen jelen.



Félek! Mert se itt, se ott nem létezek

Probállak összerakni magamnak honnét össze loptalak.

Itt dédelgetlek mint egy álmot,

Ki nálam szebbet, jobbat látott. 

TURIKARI68•  2020. május 21. 16:41

Vidéken.




Szél zúg a lombok között,

Mintha tenger morajlana csúszós köveken. 

Az akácvirágok fehér fodrok, 

A méhek szirének, melyek nektárt gyüjtenek  könnyeden.


Szemek előtt a  felszínen,

Ott úszik minden mi tekintetnek drága.

De mélyen  hol a mesék irodnak,

Minden csupa dráma.


Hol a besurranó szőke napsugár,

Ha szerelmes ösvényeken szalandna.

Egy költő várná mint múzsáját,

Ihletében tyúk tollas  kalapba.


Ide lent csend van! Hallani lehet,

Ahogy könnytől párás levegőben,

Felakasztja magát a lehelet.

Tovább él  odvában a remény egymaga,

De az érzés mint egy gyulladás,

Csendben feladja.



TURIKARI68•  2020. május 21. 12:53

Szavak nélkül




Ma szavak nélkül mentem haza,

A kilincs ridegen ropogot ott a tenyerembe.

Vigyorgott reám a tiszavirág, 

Nem lenne most ő sem az én helyembe.


Ócska holmiba bugyolálták lelkem,

Mint a babát.

S úgy látták jónak, 

Nem kellek énsem a szónak, igy később  se nekem majd nagykabát.


Csak egy pillanatra vagyok itt,

Mint a boldogság, meg a forróság ha elönt, s

S rád sóhajt szél.

De mint a halott, holott csak én is élni akarok, mikor alattam test nélkül 

Mindennek lába kél.


Túl voltam tán cicomázva,

Mint a mesebeli álom.

S nem sikerül a tömegből kiválnom,

Mint nyári estén hogy értem szippancs az illatokba,

De vizbe fojtva ostobán,

Tükröt tartottam fel a csillagokba.


TURIKARI68•  2020. május 20. 20:33

Nagy űr.

Nagy űr.



Csak én vagyok normális?

S a világ bénán rendesen beteg.

Még árnyékom óriási,

Gazdája véznán gyermeteg. 


Itt marad hátra íme magam után,

Keservesen e nagy űr!

Hiába vedlette le vénám tollát. mivel úgy hiszik majd befoltozzák,

Vagy himeznek asszonyok háziáldást

Szerelmesen mit ez élet összegyűr.


Rebdestek soraim mint a lepkeszárnya,

Föl, s le, néha földhöz vágva.

Mélységekbe vetve magam ebbe az őrületbe,

Teret ugrottam az időn, midőn 

Visszavágytam volna ajkad ívén a görbületbe.  



 

TURIKARI68•  2020. május 17. 16:52

Jött felém.

Jött felém az alkonyat,

Mint fene sűrű köd.

Nyakkendőjén még a délután,

Fényesen tükröződött.


Csend s homály várt mindenkire,

Csak bennem égett a kiváncsiság, mint faláng.

Égett mint sziporka valahol,

Mi robbanni készülve még oly falánk.


Én kerestelek sompolyogva,

S te is, mint Éva a fügét.

Kerestelek e láthatatlan fotonokban,

Mint két értelmes atom, egymásban a hülyét.


Várva a megnyugvást,

Hogy csendben élőlép valahonnét a vigasz.

Még a lényeg sosem változik,

A valóság mese, hol semmi sem igaz.


Én már porig fáradva,

Csurogok be a magba.

De tudtam hogy eljössz akár holtomban is,

S leszek néked még káprázat, ha meglelsz önmagadba.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom