TURIKARI68 blogja
GyászTeremtésem története.
Teremtésem története.
Az isten egy oroszlán volt,
A költő egy szűz galamb nagyon.
Ki repült e gonosz világban,
Hiszékenyen s vakon .
Nem tudta hogy teremtöje
A zodiákus, szíve hideg és nyirkos.
Csillagok tengerében búza szemek között, lesett reá e gyilkos.
Törött szárnyam immár
Az utak porát veri ahogy árvúl.
A nappalok jöttek hogy dög legyek,
És a pupillám rá vetni magát nem meri, ahogy tágul.
Galamb lelkem kinevetni az univerzumot, hogy csöndre vágyik nyomorékan.
De elszökik velem a vákuum,
S megjelenek valahol egy másik idő buborékban.
Egy csöppnyi boldogság
Egy csöppnyi boldogság.
Mely nekem ront,
S megront folyton megjelöl! És milyen kár.
Hogy csak úgy néztél mintha éreznél már,
De jól esik ha megesik a pillanat mely
Megöl.
Szereted látni biztos,
Ahogy tiszta lelkem feléd rohanva lesz piszkos.
De buknak néha a szentek, mert érzések jöttek, s mentek a gyilkosak.
Egy csöppnyi boldogság jön esténként, miként, a telefonon besurran lágyan.
A betű, hogy vagyok!
Édes piros ruhában.
Ma becsuktam
Ma becsuktam.
Ma becsuktam magamba,
Egy érzést jó mélyre.
Szépen tegyék,
Ha valaha még jönnek érte.
Tisztán tegyék,
Ízes szóval.
Készüljön fel reám,
Mint egy székely az életre a koporsóval.
Bezártam hogy ne kujtorogjon,
Ha magányos vagyok ott legyen velem.
Mert itt belül lesz boldog igazán,
A külvilág csak néki sötét verem.
Fogad vendégeket,
De tudni fogja ki kalandot keres.
Hogy ehet ihat bőven,
Csak belé soha nem lehet szerelmes.
Ima.
Ima.
Szeretnék ma éjjel haza menni,
S ajtód él letenni a bánatom.
Nincs helyem nékem itt.
Lassan elfogyok, mint a belém vetett hit, a hajnalra akasztva végleg kalapom kabátom.
E bizalom mi vinne odáig,
Hogy be engedsz, s én felérek a csodáig.
S mivel lefeküdtem többé nem kísért,
Ezért kell hogy haza menjek, nem ócska kis semmikért.
Nem búcsúzva senkitől,
Csak úgy nem lenni majd hirtelen.
De itt hagyva mégis, e világot,
Őt, és vele mindenem.
Leteszem a tollat.
Kész vagyok eldobni mindet,
Álmaim körötted csak sodródnak.
De magammal viszem a szemed színét
Egyedül utolsónak.
Engedj úgy hogy ne fájjon,
S én konok leszek akár a felnőttek.
Ne is dugja ki virág a fejét többé,
Bár testem a földé, de elhagytam már a felhőket.
Haza megyek! S már félúton elkezdek pityeregni,
Mert e galaxisban bejártam mindent az utolsó csavarig.
S nem láttam szebbet nálad,
Így a bánat eljátszik velem még egy darabig.
Ott cseperedtem előtted,
S mikor verset írtam hozzád, azt mondtad tévedek.
Azokban a sorokban lettem férfi,
Most hogy láttam a napot mosolyogni, S a tiédre visszarévedek.