TURIKARI68 blogja

 

Hazajöttem öntözni,

Mint fekete bárányfelhő könnyet ejtetve,

Az Oroszi határnak.

Testet adni egy álomnak,

Mellyel aztán ott suhanok a réteken, virágot szedve anyámnak.

 

A templomtorony rögvest rám parancsolt,

És imára is hívott délcegen.

Kopogtattam, de isten nem nyitott ajtót,

S én csak álltam egy darabig előtte félszegen.

 

Ez otthagyott tésztában vagyok élesztő,

S csak te hiányzol belőle már,
mint cukor édesen.

Fényképeket tanítgatok beszélni,

E nyelvel, melyet langyos tejed nevelgetett szólásra ékesen.

 

S maga e csend a lélekvesztő,

Melybe még a disznó, mintha bennvisítana valahol,
de már elkorhadt a fűzfateknő!

Én mégis véle imbolygok ha eljő az este,

S akár egy tengerész a csillagokban, a haza utat leste.

 

 

 

 

Gazdátlan csókok dobálnak puszit,

Miközben a fájdalom már-már ellened uszít,

Látva egykori önmagam, ahogy a sarokban térdepelek.

Üss hát pofon! Szabadíts fel nem hallod?

Onnét kérlellek.

 

De így adtam életet itt a szavaknak,

Egy halott világot öltöztetve magam körül.

E sötét éjszakában én a fény,

Ki csak önmagának örül.

 

Oroszi/ 2022/04/05.  

 

Egy kicsit szerettem volna még fürdeni a fényben,

Suhanni e légben, mint a madár bátran.
Élvezni, hogy egyre csak,

Visz feljebb a szárnyam.

 

Megidézni onnét a gyermekkort, elmém utána kutat,

A rajta futó poros utat, elődeim könnyét s bánatát.

Apám itt zokogta el vállamon, mint egy felhő,

S én a bolond, tovább cipeltem a világ összes fájdalmát.

 

A haza utat keresve kisfalumba,

Onnét képzelegve mind ezt!

Ahogy engem várt anyám kint az utcán kicsit meghajolva a földet leste,

S aztán az a téli este, mikor házi áldást hímzett.

 

„Hol hit ott szeretet” mert az ember többre hivatott!

De a rosszkor jött boldogság mégis, a szemembe hazudott.

Hogy idáig engem keresett

Te hallod? Itt még a bánat is egereket itatott.

 

Valamiért folyton visszavágyom

Mint a szökős kutya ki tudja, hogy otthon elverik.

Valami csak eszembe jut, amit kitalálok,

Amint látnak s azt a pofont lekeverik.

 

Oroszi/ 2022/03/20.

 

A szélsőházban nőttem fel,

Halkan csendben fű alatt.

Árnyékként kint az utcán néha,

Kit festett magának a léha fény, egy lámpaoszlop alatt.

 

Gyakran ücsörögök ott az alkony előtt,

Vágyok egy kis csendre.

Keresem, az utat mely hazavisz hozzád,

Akár egy vágyat a naplemente.

 

Hol rám szólsz néha napján bársony női hangon

Ott állva fent a gangon, és akkor minden oly valódi benne.

Akár a nyakamba szakadt sötétség rajta a csillagokkal,

Mintha egy karácsonyi égősor lenne.

 

A sors furcsa fintora ez,

Hogy nem vagy te hasonló odafent se semmihez anyám.

S ha egyszer odáig kullog, velem az idő érzem,

Mégis ajándék leszek idelent a végén,

Ha visszahullok a porba hozzád hazám.

 

Oroszi/ 2022/03/11.

 

 

 

Azért mindennap eljő,

Mint a zsivány ki lopni készül.

Először hunyorogni kezd a horizont,

S a délután meg csak úgy beleszédül.

 

És én mindig keresni kezdtem valami különleges dolgot benne,

Egy alakot tán, mit elmém fájdalmának, ha összerak.

Mert egyebem sincsen, mint a szavak,

Egyszóval kinek gyónhatok, mielőtt reám zúdul a harag.

 

Csillagom úgy tűnik hát, hiába raktál bennem tüzet,

Hajigáltál meg protonokkal, számítottál reám, s vontál gyököt belőlem!

Még én idelent tétován dacolok az idővel.

Csak vártam, és lestem, ahogy lassan lebomlik a testem,

Ez egykor gondosan megkötött DNS pulóver.

 

Lelkem röpte hozzád csak penna tán,

Miután körbesuhogtam vele e képzelet határait.

S ott leltelek meg mégis, hol nem juthatsz az észbe sem,

Azt hiszem akkor győztél le, mint halált a hit.

 

Oroszi/ 2022/ 02/ 21.

 

Az éjjel veled álmodtam,

S nem féltelek szeretni.

Én, ki eddig messze jártam az igazságtól,

Éberen foglak keresni.

 

Én a rattan, ahogy belőlem,

Mint ágak hegyéről a rügy úgy hit pattan!

Mert kikelet vagy s szeretlek, egy madárként szállok feléd az égen.

Kereslek éjjen s nappal,

Akár a szerelmet babám a szemében.

 

S amennyi fájdalom gyötrelem itt volt,

Miközben tanított az élet mégis.

Most látom csak úgy, ahogy te nézted

Nem maradt rajtam már egy sötét folt sem,

De biztos kellet ide olyan, mint én is.

 

S ha csak ez az álom jutott volna

Már megérte a valóság most.

Fizetett helyetted a bánat, és én minden könnycseppet írtam,

Addig sírtam, még meg nem láttam a magasságost.

 

 

 

 

Ezért nem lesz többé köröttem csend,

Bár ellopott az idő, mint egy kincset elcsent, miközben szóltam.

Még alszom, valahol mélyen azt kérdezem majd tőled,

Hogy kellette ide olyan, amilyen én voltam.

 

Oroszi / 2022/02/12.