TURIKARI68 blogja

Életmód
TURIKARI68•  2021. december 12. 15:45

terápiás erdő.


 

Megöleltem egy fenyőt,

Tán érezte szívem hogy dobogott.

A benne derengő örömöt valahol,

Mely, mint egy felhő, némán csak zokogott.

 

Szinte duruzsol az erdő, mondják a magukét egymás között a fák,

Mint amikor az asszonyok mennek misére.

Lám, tegnap még gerle búgott lomjainkon,

S az avarban két szerelmes ikon, csókot lopva egymást kísérte.

 

A bakfis tavasz, mi rügyet bontva, lett suta nyár,

Ahogy érzéseink e rózsaszín ködnek ideloptak…

Itt még én rám is tán csupa csuda vár,

Ahogy az emlékek a távolban, mint a vadludak nyikorognak.

 

De ím, itthon vagyok haza jöttem korhadni!

Pedig még mondani akartam valamit, de szavaim lebomlanak hamar.

S ha megbocsátod fura természetem, még sétálhatsz is velem

Ahogy roppannak betűim talpad alatt, mely puha avar.

 

Gic/ 2021/12/12

 

TURIKARI68•  2021. november 14. 16:48

Pőre lelkem.


 

Felnéztem az egekre,

Reszketve séta közben.

Kerestelek hol vagy te,

S hogy én honnan jöttem.

 

Ki szerelmet csihol belém,

Ím, hol vagy te kovács?

Csak csendes erdők hallgatják zúgásom,

S bennük szívem, utánad kótogó fakopács.

 

A hulló őszi levelek feladott kívánságok,

Melyet még nem jöttél fájdalmak tépkedtek.

Egy illúziónak néz a világ,

Mert olyasmit látok, amit ők soha sem éreztek.

 

Gic/2021/ 11/ 14

TURIKARI68•  2021. november 1. 14:25

Mikor visszajöttem.


 

November elsején a gyertyacsonknál,

Mikor mindenki siratta, átkozta a talajt.

Te otthon voltál délelőtt, s a szél,

Oromba hozta ki, ahogy sütöd a karajt.

 

Megállíthatatlan volt az idő fékevesztett rohanása,

De a testem mindhiába nyúlt volna hozzád te gyöngyszem.

Így is elfogytam mellőled, s hiába vettelek magamhoz,

Már emlékben is lassan megöregszem.

 

Tán nagy port kavar, hogy éltem,

De senkim sem maradt rajtad kívül, ki velem, s értem volt kedvesem.

De ma mégis égek, s itt vagyok, ha mécsesed gyúlna az égnek,

 Szemeidbe csillogva nedvesen.

 

Gic/ 2021/11/01

 

TURIKARI68•  2021. szeptember 26. 09:16

Konok lesz a csend.


 

Tán nem lett volna semmi-dolgom itt,

Hát úgy gondolom, meg kellene váltanom a világot.

Üres perceimben imádkoztam is érte,

Amit tán, soha senki nem látott.

 

Szavaim bent bandáznak a városba,

Jövendőt mondok, s valóra váltom,

Ha elcsattan az első csók.

Célt adok, s hitet, azok kik szerelmesek,

Kezükre tekerve az olvasót.

 

Útravaló leszek egy szleng,

Ige, mely könnyeden körülleng, aszott testednek tudat!

Ha elvesztesz minden nedvességet,

Megtaláld lélekben az urat.

 

Ki visszaadja majd, hogy bevalld bűneid,

Épségben az elméd!

Ha vásárra kerül a bőröd, ha lehull majd a húsod, drága kelméd,

Mit az idő elcsent!

Én szólok helyetted is, ha megengeded,

Mert kőkemény, s konok lesz a csend.

 

Oroszi / 2021/ 09/ 25.

TURIKARI68•  2021. augusztus 23. 14:17

Ma éjjel.


 

Ma éjjel újra gyermek voltam s ahogy,

Szájam sarkából a nyál, mosolyogva kicsorgott.

Rajta éhesen megcsillant a reggeli lux,

Hiába te mélyen aludsz, de a valóság már ott vicsorgott.

 

Pedig idegpályáim tiltakoznak,

De felkapcsolták közbe a horizonton a villanyt.

S hirtelen nőttem, mint az árnyék,

Ahogy félrecsúszott e sötét firhang.

 

Bár csak lettem volna,

Akkor éppen napsugár.

Ki pirongó felhőkön nagy merészen fürdök,

S nem, mint így ki e porhüvelyben csak inhalál, s az életemért küzdök.

 

Annyi mindent mondhatnék még,

Amihez nem kell szem, vagy tapinthatnék mihez fül.

Ki menekülni gödröt kap, ahova lebomlani fekszem,

S utána szárnyakat, melyhez nem kell már test sem.

 

Ma éjjel újra gyermek voltam anyám szervezete,

Langyos tejjel adott mérget.

A redőny hangja egy éber vekker, mint műanyag csörgő,

S az ágyam szélén ücsörgő gravitáció letépi e szárnyakat is, ahogy szívom a nehéz fémet.

 

2021/08/23.