TURIKARI68 blogja

 

 

Te most tényleg erre az életre kárhoztattál?

Hol a szomorú valóság az, még a mi atyánk felnőtt az egekig,

Az ember örökké kamasz, de meddig!

 

 

Mert én itt először csak boldog akartam lenni

Utána már gazdag.

Hogy megadjak mindent a világnak,

De maradtam úgy, ahogy a dolgok hagytak.

 

 

Átperegett ujjaimon az idő,

Mint a feneketlen homok.

S ha egyszer felettem is az erdő kinő,

Nem maradnak utánam csak keresetlen nyomok.

 

 

Mely felett néha netán tán zokogni megáll egy felhő

Aztán madarak dalolják, el verseim amint költöm.

És egy álom leszek jómagam is, ha meghallja egy turista

Még úgy is, ha csak vendég lesz a földön.

 

Oroszi/ 2023/05/06.

 

 

Már majdnem korhű jelmezben

Hullottam, a világ ölébe.

Hol álmomban egy mesterséges fény lyukat vágott elém,

Utánam kutatott, engem keresett a sötétbe.

 

 

De ez az álom, egy álom marad még

Majd ha elszippant magához oda fel a lég,

Mert nem látta meg a kor azt a világot!

Melyet csak az isten ismert bennem,

Mit az emberi jellem akkor csak gyűlölni tudott,

Így nem hitt benne, s engem se látott.

 

 

Pedig ahogy én jönnék! De a sors halogat

Lassan rohannak a percek, és itt vannak azok a versek,

Melyek neked voltak írva!

Mikor suhant a penna, s alatta a papír serceg,

Istenem! Honnét oly könnyeden öltött bennem testet a líra.

 

 

 

 

 

Tinta folyik ereimben, velük élem túl a napokat

Múzsáim szedtek rendeztek szép szavakba, sorba.

Hol a vágyódás mindennap eltemet

Utánad ebbe a korba.

 

Oroszi/ 2023/04/08.

 

 

Elfogy, az időm s nem tudom már megvárni,

Még a világ felébred!

Én nem álmodom tovább, hiába lestem az eget eleget tele szívvel,

Sőt-sőt, még imádkoztam is érted.

 

 

És amikor mégis jöttél, e vacak testemet inakkal csontomra kötöttél,

Az istent az óta keresem!

Hogy eloldjon, de csak sejteti magát folyton,

Itt- ott, mint a csalóka szerelem.

 

 

Pedig úgy érzem, ott vagy valahol az azúrba,

Ahogy lassan e béklyóból szabadulva kivérzem,

E lét, csak egy állomás!

A tét, hogy hiszel-e a hívó szónak, ha érted jő a Sztüx folyóról a csónak,

Ott valóság leszel, s nem látomás.

 

 

És milyen jól teszi,

Tán bolond eszemet egy kicsit megfékezi, ha megtalál.

Azt a telhetetlen dög agyamat,

Útközben kielégíti a halál.

 

Oroszi/ 2022/12/05.

 

 

Íme, nyitott könyv lett az életem,

Melynek a módját is megadtam.

Templomokban a bűnbocsánatot, ha kérhettem,

Hiába mert az ember előtt mindent letagadtam.

 

 

S amíg az írástudók boncolnak,

A szavaimban hibát keresnek.

Hol már-már néha szent vagyok,

De hahó! Voltam én bizony sokszor eretnek.

 

 

Ezért mindennap eljött az ima ideje,

S amihez e sors léha korcs lett, most megteszem!

Hogy bevalljam én is loptam, csaltam, s hazudtam,

És ez az ember, néha állat volt, néha nem!

 

 

Mert olykor tévedtem, de anyám minden bűnöm alól feloldozott,

Istenem, még élhettem engem, a bolondot! Tán nem hasztalan.

Ahogy hullok vissza a porba,

De hiába vetnek ismét, ha e lét folyton magtalan.

 

Oroszi/ 2022/11/13.

 

 

Egy skatulyába zárt végzet,

Világ van odabent.

Melyet senkise lát, vagy nézhet,

Nyikorgó szekrényajtókkal, hallgat róla a dohos csend.

 

 

 

Gyakran benyit a fény, a depresszív valóságból,

S mindent tagad.

Mégis itt megnyugodni jó, hol ütöttek vertek egykor rég,

Tán te is jól érzed még magad.

 

 

Eltűntek a kincsnek hitt,

Széthordott anyagi javak.

Itt nem maradt már semmi más,

Csak az ártatlan tolvajok meg a szavak.

 

 

Kisemmizet álmok megtestesülve a poros légben,

Szépen kapkodnak a lét után a bolondok.

Szegény megbocsátásra váró,

Kiátkozott avatatlan boldogok.

 

 

A nagy igazság valahol duzzog,

S ha egyszer megszólal, azt mondja, „nekem nősz nagyra szentem” s bánatom.

Miközben a sarokban térdem alatt anyám tenyeréből vetett,

Kukoricaszem a fájdalom.

 

Oroszi/2022/ 10/22.