TURIKARI68 blogja

 

Hogy hozzád érek te világ,

Úgy ahogy az isten teremtett.

Mint amikor anyámnak szedtem a virágot,

A selymes réten, de rengeteget.

 

Ahogy a nap sugarai, elveszni szerelmesen,

Kik, ha elérik a földet.

Én úgy imádkozok keservesen,

Ha már nem leszek, ébrezd fel másba is e csöndet.

 

 

Mert a pórból vétettem, s te csodákat is tettél végettem akkor,

Még a szó is tőled származik, mit hozzád sikong e gége!

Igyekszem kimondani mindent,

Mit nem hall meg a kor mégse.

 

Nehéz a sors, ha hisz az ember, azért faggatja folyton a lelkiismeret,

Még az a kevés boldogság is bűn  benne, s odáig káros.

De az hogy mégis léteztem,

Csak a csodával határos.

 

Gic/ 2022/05/10

 

 

Titokban írja e pár sort a dráma,

Mintha valami bűn volna mára a szó itt bent!

Pedig a boldogság méregdrága kincs mit a szív ritkán költ el.

És ahogy én mondom, még idéz ez más kort is,

Mert ajkamat, melyet líra fent,

Megtelik, egyszer csak csönddel.

 

 

Hol gondolatolvasó volt az isten,

Sugallta minden bűnöm előre hamar.

Amiért az ember aztán kénytelen fizetni, ha elköveti,

Mert valamit tőle még kérni is akar.

 

 

Lelkem hát, mint az ószeres várt,

És szívem, ahogy ég, ver, s oly hevesen járt, néha azért hazavitt.

Bekopogtatva hozzád, ha lennél szíves!

S e teherből elveszel még valamit.

 

 

Mielőtt még visszahullok az atomokba,

Gondolnom kell, mindazokra a betűkre, sorokra, melyekben égek.

Melyekkel dülöngélek, mint a kéve, s hasadnom kell újra s újra,

 Azt sugározva feléd, hogy szeretlek!

De ezzel soha nem véve meg téged.

 

Hisz te adtad te kerekítetted néha szögletesre őket,

Csak a léha lusta sors nem adott még időt nekem a merengőnek.

Beteljesedni, vagy megvárni, hogy lehessen belőlem bármi,

Odaadott az éhes temetőnek.

 

Gic / 2022/04/28.

 

Egy őszi nap végén jöttem én,

Úgy, ahogy eső kopogtat a határba kint a levélen.

És hangokkal ruháztam fel a meztelen csendet,

Még mielőtt, magába szippantana vissza a végtelen.

 

Az alkonyat velem egy egyszerű hajós,

De révészem is volt talán.

Kinek, ha beérnek szavaim,

Majd a bőrömmel fizetek az élet túloldalán.

 

Lelkemen ott a henna,

Te szép világ jó napot, jó napot.

Tintás üvegemben a vitorla penna,

S tűnhetek úgy véle, mint a holdbéli csónakos.

 

A légnemű bánat,

Itt lett bennem cseppfolyós körös kőrbe.

Lógtam anyámon, mint felhőn az eső lába,

Ahogy leértem a földre.

 

Gic/ 2022/02/25.

 

 

Tegyük talonba az érzést,

S majd elővesszük egyszer.

Ha istenek leszünk,

S pont elég lesz teremteni a vegyszer.

 

A halál csak illúzió, bár ördög bújt a vonóba,

De a lelkiismeret neked hegedül!

Mit még az élet kegyesen megad.

Ha elmozdítod magadban a tárát,

S átlépheted a fizika határát, egyedül te magad.

 

Így alkottam, s vágytam én is a siker ízére,

Hogy a nemzeti öntudatból nem mos ki a feledés soha.

De a hetedik ég, még ha korccsá is válna velem,

Én a józanészből nem leszek hozzád mostoha.

 

Oroszi/ 2022/02/06

 

A konduló haranggal,

S a bennem rejlő haraggal elindulok haza.

Lehettem volna egy isten is,

Vagy akár az ördög maga.

 

Megcsaltak az álmaim,

Sok közülük még most is hiteget a földi jóból.

Elindultam hát szomjasan vissza,

Mint a tékozlófiú az ivóból.

 

Pallosom a toll,

Tán inkább csak suhanni való.

Ha nem fogadtak örökbe gyermekek,

S e nemzetet nem tanított belőle örömre szó.

 

De ez az énkép, egy térkép lehet, minden utazónak ki vágyódik,

Ha eljő az este, az éjszaka ködmönére csillagokat festve odafent.

S ha megbocsát az isten egyszer,

Tán nem marad örökké analfabéta a csend.

 

Oroszi/ 2022/01/15.