TURIKARI68 blogja

 

 

Lassan elfogynak a szavak s én…

Ha csak úgy előtted állok majd csupaszon

Mit mond neked akkor költői vénám.

Lassan megrontanak az álmok uram,

S én a bolond ugyan, hagyom, lefekszem az összessel

E csendbe bénán.

 

 

Szerettelek, érezve látatlan itt!

Mint egy folyót révedve a holtág ki utána kutat.

Agyam néha összerakott egy alakot magának kit neked hitt!

Teszi a dolgát, amíg alszom a tudat.

 

 

Eltesz, magának a talon elrejt a halom,

S egy nap majd elárul mindent mi kedves volt nekem

Hogy volt közös ügyünk nekünk mit titkon nem emészt a verem

Mely a gádoros udvaron itthon engem csaholt s onnan kiragadott.

S ha egyszer vele mész, bent kísértünk a városba

Hogy rejtenek e már valahol a díszes kirakatok.

 

Gic / 2024/ 10/ 07

 

 

Csavargok az égbolton, ha felnézek,
Akár hányszor mely némely csillag én a bolond.

S mondom, már jő, a pásztor talán bárányfelhő vagyok,

Kinek nincs a nyakán kolomp.

 

De uram egyedül vagyok! S jön majd, hogy elemésszen a nap,

De előtte megcsípni a hajnali fagyok e határba.

Tükrökbe képzeltem magam, minden bánatom kiríni  

Szemeid mögé, fésűk asztalára.

 

És onnan megérintelek, te világ a mindennek úgy jövök!

Mert mind ennek a szerelemnek itt belül nem szabad csak úgy elmúlni.

Mint óceánba pottyant üstökös,

Kinek tán kedve szottyan benned vízbe fullni.

 

Mi életet hoz, s lop, ha kap,

Habár mit sem sejtve.

E csupasz bolygón nem lesz semmisem sétagalopp

Akár egy elhullajtott magnak a petesejtbe.

 

Aztán ellep mindent a csend, s kár hogy vele ment

E jó szándékú szárny az ingovány fölé.

Hol a teremtés csont sovány válaszokat faggat,

Mert a szégyenérzet elbújt a rothadás mögé.

 

Gic/ 2024/ 09/ 22.

 

 

Oly korba próbáltam én szeretni,

Őrülten nőt keresni s családot,

Magányok mélyében csillagok felett.

Hol az ember lesüllyedt az ókorba

De erővel nem bírt el veled.

 

 

 

Akkor tájt annyi minden fájt, mert…

A gyűlölet magának ércből ágyút faragott!

A pap nem pásztor volt csak mágus, máshogy érzett, s csak haragot,

Gabona helyett keresztet vetettek térden,

A réten sírba, halott virágok.

E szerelemmel, pedig ami bennem lakott,

Nem válthattam meg e világot.

 

 

Pedig te odaadtál minden szót e vacaknak,

És most rajtam kacagnak de, magamért semmit se kértem.

S mégis ha erre jár a szentlélek talán még

Anyám téged arra kérlek, e hazáért, mondj egy imát értem.

 

Szerecseny/ 2024/ 09 04. (születésnapomra)

 

 

 

 

Hol avart forgat a rigó,

S az író teste élettelen.

Egy értetlen este,

Reakcióba lépett vele végtelen.

 

 

Nevetve ott alakot festettem,

S életet adtam a halálnak, ha megtalálnak 

Magának a suta időnek.

Viselje gondom nekem, s anyámnak

Még felettem a gizgazok kinőnek.

 

 

Odaadva mindent a betűknek,

A komolyaknak, az együgyűknek,

Itt nem lesz nyertes csata, de véget ér majd harcom.

Nem villog érte kard, folyik vér, s dobban pata

De itt volt neki kerek mosolyom s csontváz arcom.

 

 

Nem való, s valódi ez a világ az ám,

Nekem úgy hiszem.

Hiába csókolnálak babám,

Nem leli meg foltját veled kicsi szívem.

 

De e bolyba születtem én az ügyetlen, ez fájt

S ó talán valón, a túlparton van, az mesés táj amire vágyom!

Ahová eltűnt apám, akár s mint József Áron

Kikötött Kharón is, tán ott vár minden jó.
csak kanyarog egy üres lapon tinta erem, mint a mississippi,

Amibe ott volt az ígéret s egy kevés Ohio.

 

Gic/ 2024/ 07/ 13.

  

 

 

 

 

Kócos napsugár kalapol a szellőben,

Valahol Orosziba tekeri a fákat.

Itt van a bukszus szagú halál,

De belőlem minden élet ott volt nálad.

 

Előbb csicsereg a madarakkal deli,

Csak mi nem értjük mit takar.

Még félénken halkan bujkálok húsom alatt

De az idő lassan neki kitakar.  

 

Itt van, a nyavalyás érzem, ahogy lassan kivérzem

Rövid botot adott, meggörbítve rögvest ez egyenest magad,

S te, mint az öreg est búcsút intesz a faludnak.

Mintha szerelmes lenne beléd a sötét anyag

Megmutatva valóját amint,

Benne csillagok vajúdnak.

 

S e fény, esetlenül közlekedik odafent

Ama éjszakába.

Hol az élet billog, tán csak potyautas

De gyutacs lelkében szikra a szó,

Pislog le e földre haza néha, mint a zseblámpa.

 

 

 

 

Itt jöttek mentek velem a szavak,

E föld volt az elevenszülő bolygom a humusz.

Mégsem értettek meg enyéim,

Közöttük is olyan voltam, mint a földönkívüli mumus.

 

Oroszi/ 2024/ 07/ 06.