TURIKARI68 blogja

Életmód
TURIKARI68•  2020. szeptember 27. 11:50

A fény.



Ártatlan fény botorkál egy zseblámpával,

A harmatos konkolyban sápatag. 

Megszökött egy pontból az égen,

Hol először láttalak.


Egyedül hagytál, a halál,

S itt e világ ellen, engem a bolondot.

Hol színdarab volt minden szusszanás,

S az életet akasztottad lelkemre mint  koloncot.


Szigorú tekintet lett pajzsom,

Szabjám a költői véna. 

Már azt hittem örök lesz a  fájdalom is,

De csak esik, s kel, akár a harmat, mint egy béna.


Ha engem keresel megtalálsz,

Eldugva az angyaloknak kitett etetőbe.

Ha jut hely a világvégén,

Valahol a temetőbe.

TURIKARI68•  2020. június 15. 07:18

Te ragyogsz


Te ragyogsz.


Csak egy nap ragyog,

Be engem az égen.

Ő a fény, szőke sugarai,

Ölelnek a kékben. 


Talpra állít ma még,

Ha akar.

Visszahoz a pokolból,

Ha elveszek hamar.


Ropognak az álmaim, 

Mint egy tűz ég világít,

Vele szebb lesz majd,

Akár a halál, a más világ is.


TURIKARI68•  2020. június 12. 07:32

Voltál s lettél csalódás.




Én az érzelmeim rabja vagyok,

Te félelmeidé voltál.

Egy burokban élsz, kéreg alatt dobog  szíved mint a földé,

Melyben szerelem sose volt talán.


Mindened megvan ami csábít,

Tekinteted akár az ég, ajkadon madárdal.

De becsapódik az ember ha elhisz,

Mindent amit lát, vagy hall.


Meríteni akartam ebből,

A csalóka csodádból.

De alig beléd kortyoltam egy jót,

Mint a verebek, az eső utáni pocsolyából.


Fodrot vetettem e tükörben, mely nem szaladt velem a partig.

Fulladni vittél engem, s tiszta álmaim,

Kiknek hangjuk már alig alig hallik.  


Te teremtettél magadnak,

Mint rekkenő hőség a délibábot.

Aztán csak merengtem utánad,

Ahogy váladra csapva hajad, eltűntek veled a délutánok.

TURIKARI68•  2020. június 11. 07:27

Még néha




Még néha nekem rontasz,

A semmiből, mint egy fergeteg.

S nem álja utad bennem,

Semmilyen  rengeteg.


Pedig nem jártunk mi a valóságba,

Kéz a kézben soha még.

De összefértem veled e zivatarban,

Mit a tűz, a víz, és a jég.


E mennydörgésben tán,

Lesz még nekem feltámadás.

Defriblilálsz könnyes párámbol valamit, 

De kikristájosodik hideg  szemeidben 

A feláramlás.


Ott voltam nálad,

S csak egy pillanatra tényleg.

Aztán jövök megint,

Vissza tán végleg.

TURIKARI68•  2020. június 8. 11:21

Derengek

Derengek.


Itt volt a vézna éjszaka velem,

Mint ágyasom soványan szegényen.

Rágódtak  rajtam a legényen  az álmok,

Mint egy falat kenyéren.


Sutyorogva szóltam vona nekik,

De e csöndben megtapadtam  ennyvesen. 

Hiányzik már a fény! De ő rám szólt folyton hogy ne élljem bele magam, keservesen.


Mert ha úgy lesz hogy nem virad,

És csak lehelet lesz szavam

Temetőm lesz e csönd,

Hol ábránd leszek valakinek,

Én is jó magam. 


Ott derengek tovább,

A halovány magánynak

Ki volt egy ideig neked,

De inkább csak magának.