Július 26.

 

 

 

Gondolkodni ott volt egészen a keménykötésű agyag

S e nap, a hanyag délelőtt, semmivé válik, mert,

Feltűrt ingujjal itt legénykedett merészen a bánat.

Én pedig, aki csupa sóhajokból vagyok ma összerakva reménykedett

De úgy látszik eddig még, az ég nem hallgat a szép szóra

Az ima csak szédeleg a misebortól

S a tudat kétségbeesve bálványt kapar össze magának.

 

És áldozatnak nem fogad el könnyeket

Sem hamvas bőrű gyermeket

Hol a lélek még itt csahol, valahol de már a test, csak kolonc.

És oly makacs e föld, hogy nem fáj, neki hiába döfködik ásóval

Hát meg nem szólal az istenért se az a sok boldoggá avatott nyomoronc.

 

 

Itt lógott a gyermeki idő velem,

És soha nem bocsátották meg nekem s az istennek

Hogy hagyta levágni e köldökzsinórról magam

De azért az agyam még álmodik veletek.

És ez a hit lesz az én hősöm mikor

Csókólomot köszön az öregedő erdő, s búcsút intenek a levelek.

 

Oroszi / 2024/ 07/ 26. ( egy temetés margójára)