Jött felém.

Jött felém az alkonyat,

Mint fene sűrű köd.

Nyakkendőjén még a délután,

Fényesen tükröződött.

Csend s homály várt mindenkire,

Csak bennem égett a kiváncsiság, mint faláng.

Égett mint sziporka valahol,

Mi robbanni készülve még oly falánk.

Én kerestelek sompolyogva,

S te is, mint Éva a fügét.

Kerestelek e láthatatlan fotonokban,

Mint két értelmes atom, egymásban a hülyét.

Várva a megnyugvást,

Hogy csendben élőlép valahonnét a vigasz.

Még a lényeg sosem változik,

A valóság mese, hol semmi sem igaz.

Én már porig fáradva,

Csurogok be a magba.

De tudtam hogy eljössz akár holtomban is,

S leszek néked még káprázat, ha meglelsz önmagadba.