Hullócsillag

A múltkor hullócsillagok láttam,

S a te neved jutott eszembe hirtelen.

De nem vagy valóságos.

S mégis közbe, te vagy a mindenem.

Mindig kell valaminek fájnia,

Mit nem old se ima se mágia.

Mi magába bolondit s írásra késztet,

Nem öl meg, de csúnyán kivéreztet.

Kiszáradt a csók ajkadon,

Szikkadt repedésin még, könnyezik egy mi eleven.

Azért sugtam e vándornak,

Ki még így sem tartott elég bátornak szerelmesen.

Dadogásra késztet, minden szavad,

Ha kérdezel.

Ezen a bolygón, jukat vágták te is,

Imbolygó szívemen úgy hogy nem is létezel.