Hősi halottam.

 

Könnyemre kiült a szivárvány,

Mely a napsugarat odaédesgette magához.

Ím, virággal sompolygok feléje,

Hősi halottamhoz-anyámhoz.

 

Hoztam mécsest csillagot itt belül,

S ahogy közeledem, mint az avar roppanok.

Mibe te ragyogsz, mit nem fú el holmi szél hamar,

S akkor ott, hogy-hogy nem, öledbe pottyanok.

 

Még a sors keze adott neked tőrt, s te örömöd leled e bicskában!

Azóta elkövetek, valamit bevallom gyakran, néha folyton csak reád gondolok.

Azon kapva magam, hogy dagasztom a virágföldet, mint a macska

És nélküled így, egyre ritkábban mosolygunk, vagyunk boldogok.

 

Most hogy leszel reám dühös?

Tán a föld mélyéről háborogsz?

Leszel földrengés, és…

Nyugtalanul aludva, dobálod felém vánkosod.

 

Hah! Majdnem elhittem mindent, ahogy kell

Hazudni most sem vagy rest?

Becsapsz, de közben játszol is velem,

Ítéletnapig, ha rívok, sem támadsz te nekem  fel .

 

Oroszi/ 2021/11/06.