Hazafelé

Gondolatok ülnek a felhők szélén,

Mint költöző madarak sorjába.

Hontalanok lettek szegények,

Már egyse lakik bent a koponyámba.  

Ha nem lesz belőlem,

Csak egy marék por.

Ha bele vetnek a szélbe,

Mikor elmegyek majd akkor.

Írástudók egyengetik a  soraim,

Általuk tán tovább kúszik az élet.

Hol az ember szerelem s halál hőse,

Melyben e költő, mint a rőzse elégett.

Vásott szöveteimen áttdereng az idő,

Mint fátyol felhőkön a szűrt napsütés.

S mikor az égi kántor csillagokat gyújt utamon,

Ott már egy jel leszek nem tévedés.

Gic. Október 17.