Ha újra jönnék.

 

 

Szia! Ülj le nálam még a vak is látja e sötétet,

De ha érezed, hol szól, a fejfán rigó dalol valahol,

Azt fújja, érkezett jön a tavasz.

Mely alól tán, ha rám gyúlna a pokol,

Sem lennék már éghető anyag,

Az idő hiába ketyeg, az elmém egy idétlen kamasz.

 

 

 

Bolygó lelkem tömeget gyűjt,

S majd üzenek ott fent újfent… te gamma delta,

Mert az égben múzsám lesz az esti kékség.

S ha újra megszületek festeni, fogok,

Sikolyom súlytalan leheletén,

Hol lehetek én az analfabéta is végre szépség.

 

 

 

Úgy ahogy a langyos estében kiszemelt áldozat,

Hogy sejtsd és lásd! Szívem búgását valamerre…

Ott settenkedik velem újra az érdekes szeptemberi nyár.

Gabonakalász ecsetem írogat, cirógat, hajlong előtted, ne bánts!

Amott betűket csipeget már e gerle,

S dalol az énekesmadár.

 

Mert itt van bennem minden kötelék,

Hisz agyam egy fejlett lény,

Törzséről lemetszett fájdalom.

De a töredékéért is ölt már halandót az isten!

Most még jövök, de többet nem,

A valóság relatív, a többit még megálmodom.

 

Gic/2025/03/10