Ha elfújod bennem a lángot.

 

Én próbáltam megérteni a kort,

A világot ahova születtem.

Ha elfújod bennem a lángot mi égett, s a port, de úgy is keresni téged!

Ismeretlenül is szeretni, apró cetliken üzentem.

 

 

Mert hát olvastál tőlem levelet,

Megannyiszor százszor.

Ahogy kifakadt velem a tavasz,

Jöttödre bokorról, s fáról.

 

 

Lelket leheltél árnyékomnak,

Éltem, még lenem ment a nap.

Aztán, vitorlát bontottál a csillagok közé,

Hol hiszékeny szívembe a sötétség harap.

 

 

Ím, hát ki sírt, csak ennyi volnék?

Folyóvá duzzadt medret vájt kiírt bánat!

A szó csak becstelenül némán matatott ajkamon,

Mert az ige ott volt nálad.

 

Oroszi/ 2023/01/14.