Gondolatolvasó volt az isten.

 

Titokban írja e pár sort a dráma,

Mintha valami bűn volna mára a szó itt bent!

Pedig a boldogság méregdrága kincs mit a szív ritkán költ el.

És ahogy én mondom, még idéz ez más kort is,

Mert ajkamat, melyet líra fent,

Megtelik, egyszer csak csönddel.

 

 

Hol gondolatolvasó volt az isten,

Sugallta minden bűnöm előre hamar.

Amiért az ember aztán kénytelen fizetni, ha elköveti,

Mert valamit tőle még kérni is akar.

 

 

Lelkem hát, mint az ószeres várt,

És szívem, ahogy ég, ver, s oly hevesen járt, néha azért hazavitt.

Bekopogtatva hozzád, ha lennél szíves!

S e teherből elveszel még valamit.

 

 

Mielőtt még visszahullok az atomokba,

Gondolnom kell, mindazokra a betűkre, sorokra, melyekben égek.

Melyekkel dülöngélek, mint a kéve, s hasadnom kell újra s újra,

 Azt sugározva feléd, hogy szeretlek!

De ezzel soha nem véve meg téged.

 

Hisz te adtad te kerekítetted néha szögletesre őket,

Csak a léha lusta sors nem adott még időt nekem a merengőnek.

Beteljesedni, vagy megvárni, hogy lehessen belőlem bármi,

Odaadott az éhes temetőnek.

 

Gic / 2022/04/28.