Én a szikra.

 

 

Milyen szörnyű is a csend, benne kereslek, kutatlak

Hol a fájdalom csak jött, és ment, égetett vala,

Szívem folyton utat téved, s zihálva téged csahol.

Egyedül élek és halok e bánatommal

S te hon, nem vagy haza nekem sehol.

 

 

De e hun vagyok én a szikra fent az égnek,

Mi lángot ad idelent az avarnak.

És ezek a szavak pont engem akarnak, ím, előtted égek

Belőlem a mondatok nagy tüzet raknak.

 

Tiszta leszek, s mielőtt hazamegyek mosdatlan

A ketyegőn megállva ez az óramutató!

Tán csak akkor lesz igazán minden csudajó,

S a föld mibe hova visszavetnek valahányszor, talán nem tévedve gyanított

Aztán, elsuhanok a ház felett, mint egy zápor, ahol anyám járni tanított.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 15.