Elkísért a bánat.

 

 

Az édenből kikukkantva néztem, hogy mit talált a műút,

Én az űrszemét mely ott szerves anyagot öltve termek.

Tán én voltam a jószerencse mit nem kerestek…

Anyám palántája, egy folyton érő gyermek.

/

Álmaimban a valóság kísért, ki ért a szóból engem

S mégis némán oly hallgatag…

Ím, hát, de te mégis oly balga vagy, mert e légből földet ad alád a márvány.

S lám talpalatnyi hullám hogy éljen, a felhőkből alamizsnát nem könyörög…

Az akarat elvitte a maradék bátorságom a félelem árán.

/

De orcám megannyi tó tükre marad s szemem fénye reáfeszített csillagom

Hangom madárdal göndör réteken,

Hol lelkem elveszett bárány ki veszített, egyedül maga, ha láttad.

Amikor imádkoztam elborult térdre a tiszta ég,

De nem féltem, mert elkísért a bánat.

 

Gic/ 2026/ 05/03.