Eljöttem hozzád.

 

Eljöttem hozzád, az erdőbe,

Hogy találkozzam veled.

Csak emlegetlek, ahogy a többiek hívnak,

De nem tudom a neved.

 

Hátha elém pottyansz, mert itt az ősz,

Ha pont, sárguló levél vagy és megcsíptek a fagyok.

S ha kívánhatok egy utolsót,

Hisz én is szeptemberi vagyok.

 

Csak azt tudom, hogy te maradtál egyedül,

Megtapadva lelkemben, mint petesejt a méhfalon.

Pedig elmentem szerencsét próbálni a csillagokba utánad,

Mert egy szörnyeteg a hely, ahol én lakom.

 

 

E zseniális agyam próbált közben összerakni,

Alkotni rólad a nagy dominusról egy képet.

Mit koponyámba e világnak kreáltál, hogy jobb legyen,

De még ez az IQ sem lel a kvantumokban sehol, a részecskék úgy eldugtak téged.

 

 

Valahol megértelek, hogy félsz hús vér testnek lenni,

És nem is akarsz úgy, mint mi, tán élni se.

De ez az élet lett a nyavalyám nekem is látod?  Amin, lidérc érzés az endorfin

S te tudod biztos, hogy e fájdalom a fétise.

 

Gic, 2021 / 09 / 04,