Eljátszottam a gondolattal.

 

Eljátszottam egyszer,

A gondolattal.

A magos éggel,

S a szilárd boltozattal.

 

Hogy mért pont itt sírtam fel,

Miért nem valahol máshol.

Valahol messze a tűz,

Ez emésztő szerelmes vágytól.

 

Tán a teremtőnk is valahol,

Így szenved magátul.

S önmagába roskad folyton,

Még a világegyetem, egyre csak tágul.

 

Kívül keressük a fényt,

Ami amúgy is belülről fakadva, bújván.

De találkozunk mi majd úgy is, valahol félúton,

A megvilágosodás útján.

 

Majd megbánja tán ott,

Hogy intelligensé tette az anyagot.

Mert belém harapna ő is biztosan,

De az élet nem hagy belőlem egy egészséges falatot.