Egyedül.

 

 

Egyszer minden, s mindenki elhagy

A nagy nap is, mely eddig melengette szívedet

Ahogy látod azt a világot ott, megszűnik ragyogni a sötétben.

Egyedül fogsz maradni!

S te levetve a porba kalapod-kabátod,

Elszenderedsz a mindenség ölében.

 

 

Amikor e sorokat írom még…

Fényesen ragyogtak a csillagok.

Én tudtam, hogy ott vagy valahol…

Ahol bolygó fogan, s hogy hogyan?

Tán úgy, ahogy pont én itt vagyok.

 

 

Hisz ez az anyag fogja össze még,

Mit az ég kiégetett agyaggalamb testem.

Nem e világból származik bennem a tűz,

De mint a szűz, itt bolyongtam utánad te boldogság

Tudd meg kedvesem.

 

 

 

 

 

S keservesen e pillanatban,

Tán csak egy vacak lény vagyok hálódban,

S lelkemmel úgy hitegetitek egymást ez oltáron vádolóan,

 Mint egy virágcsokor!

Lehet, egy szál vagyok belőled ki a réten élt igazán.

De most meghajlok előtted,

Mert, hogy máskor mikor?

Hisz ott van fent a mi hazánk.

 

Gic. 2024/ 06/23.