Egy tavasz általában.

 

Séta közben egyszer,

Egy szépséges napon.

Mint foltokban megmaradt bárányfelhőkön a napsugár,

Sétáltam a havon.

 

Költözött a tél,

Egy nagy bőröndbe pakolászva.

E foltokban megmaradt hó,

Volt eldobált gúnyája.

 

Mögötte ott sompolygott

Már a kikelet.

De az erőtlen napsugár titokban,

Azért hóvirágot nevelgetett.

 

A fakopács férget keres,

Prédája még álmoska.

Nagyobb szerencséje volna, suttogtam a fülébe,

Odabent a városba.

 

Ott minden olyan művi,

Még az élet sem valódi.

Könnyű egy galambdúc negyedik emeletén,

A semmittevésben kallódni.

 

Ott jelen van az összes évszak,

Szinte minden egy helyen.

Zacskós leves, szögletes álmok,

S a féreg is, mely a testben megterem.

 

2019/ 02/ 10/ 19:10.