Drága vérem.

 

Te líra drága vérem-gyermekem,

Mond miért lettél ily árva!

Pedig e világot éretted, szavaimmal esketem.

Tán keresel valamit? Hogy mint a fájdalom,

Ki, s bejársz a testemen.

 

Kufárkodik veled az élet,

De valahol olyan a becsületed még, mint a foltos zsáknak.

Amúgy egy szélhámos házaló veled a sors,

Ahogy a korcs szerencse kihullik belőle, s benned, nyoma sincs a boldogságnak.

 

A szép álmok s nagy remények,

Mit kerestél, s kutattad azokat,

Úgy látszik mind-mind, kérlelve is hazugok itt bent.

Pedig te szántottál s vetettél, hagyva sorokban nyomokat,

De más arat, ha majd, veled vajúdik a csend.

 

Elméd ezért megannyiszor, elébe megy a halálnak,

Játékból, e gondolatok, mint egy renegát angyalt mindig megtalálnak,

E kardba dőlve, tolladdal kiszáradt tintásüvegekbe zuhansz.

De az örökifjú idő, a jelennel karöltve,

Már eltüntetné a nyomodat szívesen, mint egy tróger suhanc.

 

Gic, 2021/ 02/  23.