Derengek

Derengek.

Itt volt a vézna éjszaka velem,

Mint ágyasom soványan szegényen.

Rágódtak  rajtam a legényen  az álmok,

Mint egy falat kenyéren.

Sutyorogva szóltam vona nekik,

De e csöndben megtapadtam  ennyvesen. 

Hiányzik már a fény! De ő rám szólt folyton hogy ne élljem bele magam, keservesen.

Mert ha úgy lesz hogy nem virad,

És csak lehelet lesz szavam

Temetőm lesz e csönd,

Hol ábránd leszek valakinek,

Én is jó magam. 

Ott derengek tovább,

A halovány magánynak

Ki volt egy ideig neked,

De inkább csak magának.