Csipkés szélű felhők.

 

 

Könnyeim, akár a szedett-vedett betűk,

Tán csak csipkés szélű felhők voltak.

Melyek a margón mégis,

Egybefüggő folyókként szólnak.

 

 

Vélük túlláttam a csillagokon pedig,

Ahol a fény is elesetnek érezte magát.

Lelkemmel ott vártalak a horizonton,

Hol elengedem majd, mert az életem sem a saját.

 

 

Ahogy magamat az ősgyökig visszanézem,

Érzem, köntösöm szövetei ott lesznek szétesve.

Idelent e csontvázzal mire fel volt akasztva mintha csak,

Valami másik gazdatestet keresve folyton tévedne.

 

 

Ki van égve a világ,

S e fájdalom tán, mit emészt belülről az ember fia.

Nekem nincs már itt mit felgyújtani,

Ahhoz kevés vagyok én, de nem is kell ide ez a szikra.

 

 

 

 

Kinek adjam hát át e fát?

E pásztor stafétabotot.

Kibe ott e jellem nemes,

S nem ütött kopott.

 

 

Gic/ 2022/08/10.