Csak az volt a vágyam.

 

 

Csak az volt a vágyam,

Nyomot hagyni, valahogy, ebben a világban.

Mert rám írt egy álom, a végső,  odafent nem felednek!

Hogy bevésődnöm, tán sose lesz késő e nemzetnek.

 

 

S én ezután sóvárogtam folyton,

Szálltam, mint a zsoltár, ahogy a lélek elhagyja a testét,

Akár egy halottasházat.

Hogy istenem vár már tárt karokkal,

Ki épp ily szerelmes, mert ismeri e lázat.

 

Az olvasó szem, mint az enyészet,

Lágy részeimet, akár egy puhakötésű kötetet, majd ha kitakar.

Megismerik a kollektív bűnöst is, s hogy bennem mi mindent okozott,

Hogy e bolond még könnyezett, azt hitte zivatar,

Pedig csak néha csendben zokogott.

 

E billogot hordozom, ez a sorsom,

Pitvaromban romlott befőtt lett a fájdalom,

S roskadozik belé a kamra.

De e csendet mi ellopott, úgyis szóra bírom,

Csak még alszom, egyet, addig míg hozzám nem ér a kozmikus karma.

 

                Oroszi, 2021. 01.31.