Bent a fejembe.

 

 

Valahol itt vagy bent a fejembe,

Kerge agytekervényeim útvesztőin,

Hol, ím, együtt csámborogtunk veled, ki hitt, mint én a kisgyerek.

Ha te lennél a helyembe,

Elvesznél e velem itt hogy háborogjunk a világ ellen

S így legyen kerek.

 

 

De hallgatag a csend a rögökön,

A fájdalom örökkön örökké tart,

És a sors mely mart, a bolondokhoz csak idebent kegyelmes.

Uram! Te pedig felhőkben gázolsz bokáig,

S nem tudva engem mi tenne boldoggá sokáig, s milyen,

De azt igen, hogy csak a betűkbe leszek fülig szerelmes.

 

 

Én próbáltam gyógyulni és, de e test börtön verem,

És e fura ész, hagyott is időt nekem,

Az istennel rögtön.

Betömni az a lyukat az égen!

Hogy az éjjen legalább a maradék fény velem el ne szökjön.

 

 

 

Mert a kor megevett talonba tett,

És amikor e vérbillog ragad,

Csak az marad, amit írtál.

A nap kiég, s te jó ég e lélek nem tagad meg téged

De nem lobban helyette másik a csillagok alatt

Hol mentsd az irhád.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 02.