Beesett a fény,

Beesett a fény.

 

Beestem, mint fénysugár a horizonton,

A vak világ várt epedve.

Üresen ketyeg az idő bennem,

Az úristent keresve.

 

Haszontalan állat lett szívemben a szerelem,

Lassan gyógyuló mély sebeket ejtett.

Kifecsegik néha belőlem a szavak,

De szép volt akkor mind, de kár hogy az összes elfelejtett.

 

Hiába estél, keltél velem te napsugár,

Már szinte fázom tőled, s csak sírni halják hangomat.

Kizsákmányolt testemben itt tajtékzol, mint utolsó láz,

S mire végezel velem, te is olyan leszel, mint az alkonyat.

 

Meg kellene hallgatnod te lenyugvó boldogság!

Nem magamért éltem soha.

De elárultak idebent,

S nem derült ki magamnak se, létezésem oka.

 

2018/ 07/ 08.