Beesett a fény,

TURIKARI68•  2021. január 17. 17:28  •  olvasva: 85

Beesett a fény.

 

Beestem, mint fénysugár a horizonton,

A vak világ várt epedve.

Üresen ketyeg az idő bennem,

Az úristent keresve.

 

Haszontalan állat lett szívemben a szerelem,

Lassan gyógyuló mély sebeket ejtett.

Kifecsegik néha belőlem a szavak,

De szép volt akkor mind, de kár hogy az összes elfelejtett.

 

Hiába estél, keltél velem te napsugár,

Már szinte fázom tőled, s csak sírni halják hangomat.

Kizsákmányolt testemben itt tajtékzol, mint utolsó láz,

S mire végezel velem, te is olyan leszel, mint az alkonyat.

 

Meg kellene hallgatnod te lenyugvó boldogság!

Nem magamért éltem soha.

De elárultak idebent,

S nem derült ki magamnak se, létezésem oka.

 

2018/ 07/ 08.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Zsanna2021. január 18. 07:45

Szép vers!

SzaipIstvanne2021. január 17. 17:50

"S nem derült ki magamnak se, létezésem oka." Néha gondoljuk így.

Legyen szép estéd.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom