Azt hittem.

 

Azt hittem nincs időm a szerelemre,

Hisz annyi minden mást rejt e jellem.

De tán a költészet megbocsát,

Ha helyette te pátyolgatod a lelkem.

 

Kár a te szépséged nekem, ha becsap,

De e teremtett világomból, te hiányzol még.

Úgy tűnhet, minden a helyén van,

De nélküled, úgy sem lenne semmiből sem elég.

 

Most nyomasztó csend ül e megálmodott világra,

Annyi szépet alkottam eddig potyára.

Csak kallódok, benne nincs hova mennem,

S ez az utolsó ábránd talán, még meg is öl majd engem.

 

Holnap aztán újra megvirrad,

S néked megszokott lesz minden.

De ha én kibírom az éjjelt,

Bennem meghal az isten.

 

Nem hittem, hogy nyakamba borulsz könnyeiddel,

S itatsz, mint langyos zápor az aszott földet.

De égj te is, s minden benned, ami tüzet csihol!

S akkor a legjobban, mikor én már nem leszek sehol.

 

2010/06 /22.