Azt hiszed.

 

Te azt hiszed, senkinek se hiányzol,

Pedig az én szemeimben utánad tükröződik a kék.

Életre kelnek az álmok,

Úsznak a bárányfelhők, szövődnek a mesék.

 

Mibe bele képzeletem magamnak alakod,

És a vágy odacipel folyton e fájdalom küszöbre,

Ott vagyok bénán, akár mint egy holt alak.

Hisz néha vagyunk egymásnak a költői vénán,

S olykor akkor szinte már kézzel is tapintottalak.

 

Mert nehéz lesz a csend, s közben nem szólni semmit

Mi nyomot hagyna szívbe és kőbe.

E fájdalom eszi rajtam nyersen a húst,

De a lelkem még nincs készre megfőve.

 

Oroszi/ 2021 / 08 / 08.