Azt a napot.

 

 

Bizony kár lenne előletek

Eldugni azt a napot úgy hiszem.

Hiszen mikor megláttam őt,

Előtte születtem, sőt! Lettem halott

Sugároz tőle, s meghasadt plutónium szívem.

 

 

Sosem voltam addig gazdag legény,

De ha egyszer kívántalak magamnak az égből én a szegény,

S úgy véltem meg leltelek.

Egy pillanatra lettél mézesmadzag mely ragadt

Ahol te magad voltál a pokol, s lebegtek a fellegek.

 

Olyan mesterséges lett ez a világ

Az benne az ember, ez érzésbe vettet hit.

Hol az isteni jelenlét,

Csak az én szívembe volt, lett, maradt itt.

 

Kár hogy álmaimba intve,

Azóta is szemet vetsz reám,

Csontot dobsz, mint a csahos kutyának!

És én, már szinte utállak! Is érte, mert hiába kérlellek.

Csak megteremtesz újra, s mint a hold a tótükréhez hozzám bújva

 Hogy itt hagyj a férgeknek.

 

Szerecseny/ 2024/ 09 / 02.