Az úton visszafelé.

TURIKARI68•  2024. január 14. 15:49  •  olvasva: 31


 

 

Amikor az embert becsapja az agya,

Egy képet vetítve maga elé, akár a délibáb!

És hirtelen gyermek lesz ő is ez úton, visszafelé ha megy, haza gondol.

Milyen jó volt ott még élni hát,

S minden apró emlékért megbolondul.

 

 

És hol- hol sem, otthon billeg apám,

Anyám a sparhelt mellet lohol, pont fő az ebéd.

Az illata, mint a csahos kutya,

Már a kert végében futva szalad eléd.

 

 

Megszólít a néhai csend, mit az idő ellopott az életből

Kicsent! Úgy tűnt tán örökre eltévedt.

De Kikötött a tengerész fregattja! Kezet nyújtok, s ő is megadja

Most örökre itt marad, még majszoljuk az ebédet.

 

 

 

 

 

 

 

Csak révedünk egymásba most, és mindörökké e hazán,

Az űrből kompot lesünk mi, szegény kiátkozott bolondok.

De majd, szerelembe esünk a mennyországba

S akkor, ott leszünk mi igazán boldogok.

 

Oroszi/ 2024/01/13

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

S.MikoAgnes2024. január 15. 21:00

És nagyon tetszett a versed:❤️

S.MikoAgnes2024. január 15. 20:59

@TURIKARI68: Már e földön kaptam a Jóistentől e boldogságból drága Kari!
Mai blogos versem mondja el.

TURIKARI682024. január 15. 20:14

Köszönöm

Mikijozsa2024. január 15. 19:39

fontos dolog ki kell kötni annak a tengerésznek, s az űrből késik a komp, sajna, de nincs veszve semmi hátra még a mennnyek országa. gratulálok a vershez