Az ócskás.

 

Egy ócskás házaló lett a költészet,

A közélet uzsorás, melynél hiába kopogtat

Nem nyit se földre se égre ajtót.

Ilyen a sors, s a nagybetűs élet,

Ha talált is magának értéket az idő,

Az ember nyakára küldi a halált, mint végrehajtót.

 

 

 

Lefekszem hát anyám én is e csendnek

Mint a szajha ki mást nem tehet.

Majd ha keresik az alakom a szavakat,

Amiből össze voltam rakva!

Tán nem akadnak csak ragra

De már akkor engem ez az egész eltemet.

 

 

Bár én kopogtattam istenemre mondom

Mint egy betlehemi csillag az égbolton benned,

Lassan megtámadva gyönge szöveteid te lány.

S ha kérdi a krónikás,

Azt hiszem késő nyár volt akkor,

Vagy fagyos lehelet ősz is lehetett már talán.

 

Oroszi/ 2023/08/05.