Az én lelkem.

 

Egy hatalmas tó,

Az én lelkem.

Melyre rámosolyog a hold minden éjjel,

És meg is simogatnám, de e tükörben nem érem el.

 

Szerettem volna egy tündérrózsát,

E mélységek fölé, mely lágyan ring a szélben.

S mint a fáradt méh én akkor,

Megpihennék rajta, ha akarja minden délben.

 

Egy hatalmas űr az én szívem,

Melyben megtörtént az ősrobbanás.

Életre híva önmagam,

Ez volt az első dobbanás.

 

Tengődtem bolyongva,

Sivár szíveken.

De nem érett meg senki hozzám,

S visszavár a világegyetem.

 

E földön emberként többé,

Nem születhetek újra.

De voltam már madárdal,

S félelem, vadak szemébe bújva.

 

Voltam verejtéke, a csordogáló délutánnak,

Kit alkonyán elnyelt a határ.

Költőnek is oly hontalan,

Akár a költöző madár.

 

2018/ 03/ 30/ 19: 00, Oroszi kertek alja.