Apámnak.

TURIKARI68•  2021. december 3. 17:44  •  olvasva: 89


 

A poros úttal tekeregve egyik este,

Megálltam magamba morogva a dombtetőn.

Mintha téged láttalak volna ismét,

A sártóban merengőn.

 

Toltad a biciklit felfelé,

Mint valami kubikus nehéz terhét taligán.

Megjátszva mindent, akár egy komikus,

Ahogy taszigált az újbor meg a maligán.

 

Szerettem volna utadat állni sokszor,

Hogy ne hülyits, s nyeljen el folyton a pincetorok.

Bár csak lettél volna inkább egy utazó bocskor,

Kit hűs forrás üdít fel, mintsem az icceborok.

 

Ám de búcsúzni hozott tán ide az idő e pillanat kámfornak,

Hogy biztosan ölelj, vagy üss pofon hegykén apám!

Mert véremért könyörög gyengén,

Nekem, a bátornak szittya hazám.

 

Ím de látod? Mégis az ő álmait váltom valóra,

Mint a téglát magának, agyagból vetette testem.

Ahová, ha megengedi az isten,

Apám egyszer úgyis visszafekszem.

 

Oroszi/ 2021/12/03

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!