Apám, és a negyedik Károly.

TURIKARI68•  2025. július 19. 20:54  •  olvasva: 84

 

 

Mint megtudtuk apámat már egy ideje kísérgette a halál,

Bement vele az orvosokhoz nem volt bőr a pofáján.

Akik zsebre vágták azt a kevéske kis nyugdíját.

Néha megkísértette a személyzetet is ezért a pap gyakran lejárt a patológiára

Talán ördögöt űzni, vagy csak az isten tudja, hogy miért.

Apám öt liter borral járt vizsgálatra azóta már a doki sem él

Pedig főorvos volt.

Egyszer mikor hazajött, dicsekedett a francba is azt mondták ihatsz Karesz, de egyél is mellé!

A cigit viszont letette az volt a legnagyobb ellenség, aki dohányzott a krimóba

Pedig gyerekkora óta szívta ő is.

Nem tudom melyiknek lett több cimborája a hasnyálmirigynek, vagy a tüdőnek!

Na, mindegy korábban nyugdíjas lett, mert, hogy hajós volt előtte valamennyi a földalatti

 Ármin akna!

Nyáron, vontatóhajón az útvonalakat mélyítethették a Balatonon, télen, jeget tört a Dunán.

Néha lőszerrel jött haza nézd Charliekám nézd világháborús…

A méhtelepen meg fogták a fejüket mikor vittem leadni a vasat.

Valami elromlott köztünk pedig én csak egy gyerek voltam talán mikor már anyám és őközé álltam

Emlékszem azokra a hosszú téli estékre mikor bezárt a kocsma.

A történelmet sulykolta belém mintha más tantárgy nem is létezne ki volt az utolsó Árpád házi király…

Csak annyit tudtam, hogy én a negyedik Károly voltam akkor a családba

De már ez sem fedi a valóságot, mert az első három kihal előlem.

Most már én is egyre gyakrabban hátranézek…

Nemsokára annyi idős leszek, mint mikor ő meghalt hatvannégy volt igaz még van nyolc évem,

De addig sok víz lefolyik a Dunán.

Álmomban egyre gyakrabban megjelenik, az öregcet olyankor legtöbbször verekszünk!

De utoljára átöleltem nem szólt semmit, pedig én hallgatóztam.

 

Oroszi / 2025/ 07/ 19.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TURIKARI682025. július 20. 14:53

Köszönöm kedves Ágnes 🌹

S.MikoAgnes2025. július 20. 14:48

Köszönöm, drága Kari, hogy élvezetesen megírt novellád alapján bepillanthattam életed e kis, , számomra drámai részletébe.
Sok szeretettel gratulálok, még örömmel olvasnálak.
Ági