Amiből vétettem.

TURIKARI68•  2021. szeptember 12. 13:53  •  olvasva: 19


 

Azért félek a haláltól, mert nem visz semmi tovább csak a szél,

Elvesznek a gének, mindennek lába kél, csak a betűkbe kapaszkodok fanyarul.

Hogy esetleg szól majd rólam is ének,

S beszélnek később is magyarul.

 

Elszárad életem fája lassan,

Lombja között magasan, a csillagok raknak fészket.

Ahova velem szökik a remény,

Hogy oda nem követ, ami itt emésztett.

 

Mert odafent van a por,

Amiből vétettem.

Ki úgy hitte, hogy itt majd jó helyem lesz,

Vagy csak idesodort a véletlen.

 

Már csillapszik lelkemben a fergeteg,

Csak zokogok, mint egy felhő, lassan elvesztve álmaim.

Amiért jöttem itt marad, s e gombolyag a föld,

Felcsavarja magára téridő szálaim.

 

Fogyatékos e hely, a táj, kimondom, amíg lehet,

Itt minden megvan a mi nincs.

Ide csak elveszteni jársz a nedvességet, szenté avatva a csontvázakat,

Kik nem mondják, többé mennyire fáj!

Én sem leszek, belőlük meg hiányzik majd a szókincs.

Gic 2021/ 09/ 12.

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vihar2021. szeptember 19. 15:28

Gratulálok, nagyon jó vers!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom