Amiből vétettem.

 

Azért félek a haláltól, mert nem visz semmi tovább csak a szél,

Elvesznek a gének, mindennek lába kél, csak a betűkbe kapaszkodok fanyarul.

Hogy esetleg szól majd rólam is ének,

S beszélnek később is magyarul.

 

Elszárad életem fája lassan,

Lombja között magasan, a csillagok raknak fészket.

Ahova velem szökik a remény,

Hogy oda nem követ, ami itt emésztett.

 

Mert odafent van a por,

Amiből vétettem.

Ki úgy hitte, hogy itt majd jó helyem lesz,

Vagy csak idesodort a véletlen.

 

Már csillapszik lelkemben a fergeteg,

Csak zokogok, mint egy felhő, lassan elvesztve álmaim.

Amiért jöttem itt marad, s e gombolyag a föld,

Felcsavarja magára téridő szálaim.

 

Fogyatékos e hely, a táj, kimondom, amíg lehet,

Itt minden megvan a mi nincs.

Ide csak elveszteni jársz a nedvességet, szenté avatva a csontvázakat,

Kik nem mondják, többé mennyire fáj!

Én sem leszek, belőlük meg hiányzik majd a szókincs.

Gic 2021/ 09/ 12.