Álszentség.

TURIKARI68•  2021. október 2. 19:59  •  olvasva: 116


 

Régvolt már mikor a Vatikánból fellőtték a napot,

Hogy az embert lelke halhatatlan, szentírásnak higgyék.

Lassan lejár az ideje e műholdnak,

A gyógyfüves embert pedig, keresztre vitték.

 

Mint egy lepergő filmet lesem én is önmagam,

Mivé lett az élet.

Volt egy világ, amit elképzeltem magamnak,

És van, ami az enyém lett.

 

Hűen tükröznek a kirakatok,

Ahol vágyaim egymást veszik ölbe.

Új bőrről álmodnak feslett szöveteim,

S ahogy egyszer csak az éhségtől, ajkamba harap majd a zsömle.

 

Összefolynak a napok lassan,

S én várom, hogy mikor leszek boldog.

De lehet, csak a fű alatt avatnak szenté,

Ha módosul a tudat, abból a csendből hallják meg, amit mondok.

 

Oroszi/ 2021/10/02.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!