Álszent ünnepek.

 

 

Néha a szó is oly hallgatag, de többet mond mindennél,

Hol ha vacak balga vagy akár a pótcselekvés…

Kibírhatatlan nehéz ez az idő a böjti csönd némán.

S tudom, a teremtés sem egyszerű dolog még nem dobogok,

De néhány betű éppen hogy röppent ajkamra, mélán az egy petéjűek közé…

Ím, mássalhangzó is költözött, mikor odafönn sugallat kujtorgott a lombok között e családfán.

 

 

Tekintetem az égre feszült, mint valami éhes pókháló,

Vártam ki ráncba szedi, ha nem a gége, tüdőmből menekült, jaj, soraim,

Mert velem tán a világnak valamit üzentél.

Fülel a szeretet, s megöl majd húsvétra a köztes megoldás halál…

De a lélek talál valami fétist magának, hogy a fájdalom visszatérjen a testbe!

Ha egy este karácsonykor ismét megszületnél.

 

 

De tudd meg, elszánt vagyok!

Megtesz mindent ez az én tudat, hogy soha többé…

Mi azért továbbra is kutat,

Súlytalan belesve a gravitáció mögé.

 

Gic/ 2025/04/18.