Akkor keresnek

Akkor keresnek.

Ültem  a kerti páholyban,

A lomha föld lassan gödröt ás e csónaknak.

A világ betegen vergődik idelen

Még az égen néhány bárányfelhő tengődik,

Majd egymásba olvadnak.

A nyavalyás idő nem tágít mellőlem,

Felköt minden pillanat, bohócot csinálva belőlem, kihúzza alóllam a talajt.

Mint papírsárkányt lobogtat a szélben,

Ma még senki nem sír értem,

De holnap, majd emlegetik a tavajt. 

Amikor majd megismernek engem,

S nyálazák a lapokat, 

Mint hajnali harmat a gyönge vetést.

Ahogy tántorognak az évszakok mint a részeg,

S az idő meglódult a félszeg,

Előhoznak minden apró hibát mint tévedést.

Mert az ész megáll,

S az elme ökelme nem bír majd követni.

Akkor keresnek csak igazán,

Ha nem lesz bennem se csont,

Se élet szövetnyi