A tudatalattin én az Aladin.

 

 

 

Sétáltunk a fejembe egy tudatalatti golgotán

Szívem magától kezdett el dobogni,

Odakünn mikor érezte a jót.

Kerestem az élet értelmét…

S e kereszten lélekben, kiismertem az örökkévalót.

/

Hol csak te voltál nekem a dzsinn,

Mélységeim óriása a rettegés mögül.

De dörzsölten mintha nem léteztél volna

Csak a betűk maradtak meg a süket valóságnak

Annyi boldog percközül.

/

S most e jelenbe írok rólad a múltról…

Innen valahonnan hazulról, oda ahova

Ahol e gondolat csak szövegnyi.

De a csoda tud téged így, én, nem bírlak követni…

Elbújtál oda fel, mint egy lélek, s az élet?

A föld alá az a darabka szövetnyi.

/

Köddé váltál, mint életemben a napsütés,

De itt volt veled a pillanatnyi sejtelem

Ki kitapogatott a szürke hétköznapok egyikén.

Innen üzenem, hát az univerzumnak nincs, visszakozz!

Mert hiába ha egyszer adott nekem fantáziát

Ez az elme menten visszahoz, tekintem elé…

Hol mindjárt jövök egy érzés rejtekén.

/

Falatnyi lélegezgetem igazság lesz,

Az Isteni hullának, ha kap…

Belém harap, mint tavaszi langy fuvallat az illatokba.

És hiába futsz, ha az ember el is felejt, de te nem tudsz…

S ott leszek veled, hogy emlékezz reánk a csillagokba.

/

Ahonnan újra indítjuk azt a nagy bummot

Ez a tucat semmi egészet.

És végignézheted, ahogy nekem mennyire fáj…

Mikor a legjobban szeretek, megölel a kukac enyészet.

 

Gic/ 2026/ 02/ 21.