A szemét.

 

Nem kértem már csak a tekintetem,

Az is cipőm orrát lesve.

Csak elbújni a nappal elől,

Még rám nem keres az este.

 

Egy valóság mellékterméke,

Vegyes érzelmek hordaléka.

Felhalmozott a civilizált világ magának,

De nem akart belefulladni e hulladékba.

 

Kiraktak hát legálisan,

Bomló emlékeiben bank, s végrehajtó kergetett.

Majd nyílott ajtó ahonnét megtöltöttem,

A büdös pályaudvar termeket.

 

Leperegtem, mint egy film a tekintetekben,

Retrós vászonon duzzogva.

Ott voltam a színskálán fehéren feketén,

S lestem csorgó nyállal kirakat muffokra.

 

Pupilláimban néha megjelenik anyám is,

Ki nem hisz a szemének.

Mert e heteró világban mindenki álszenten anális,

S mégis az utcára kerültem szemétnek.

2020/ 02 29/ 19:30.