A szélső ház.

 

Átlagos ciklusa voltam a szeptembernek,

Szüleim, mint egy torzszülöttet meg is csodáltak.

De volt anyám, s lett szerető hitvesem,

Kik saját vágyaikkal felruháztak.

 

Egy könnycsepp vagyok a szobákban,

Az aljzaton a penész csipeget.

Anyám sem sejti miért hullottam e világ ölébe,

A szeretőm meg csak önmagának hiteget.

 

Minden hajlékban laktam már,

Néha az ablakon mászott be a külvilág irigyen.

S nem találtam szavakat mi feloldoz akkor,

Pedig isten gyakran tapogatott, odaát a kilincsen.

 

Valótlan dolgok álltak sorba álmaimért,

Miközben az atom, mint a hajnal hasadt.

Légy oly bátor te vándor, s csillagokkal kuporodj fölém,

S ne hagyj veszni engem, se önmagad.

 

Bánt egy kicsit azért, hogy mégis,

Itt halok meg a faluvégen annyi év után.

Nem kacsint rám csak a méh,

Az, is mint egy éhes temető, csak tétován.

 

Tétován, mint kinek

Nem kívánna örökkön ágyasa lenni.

Szóljatok hát, mielőtt beveti reám a paplant

Vagy engedjetek továbbmenni.

 

Oroszi 2020/ 02/ 18/