A révész.

 

Csivitelő álmok ültek fel a hársfákra,

Mint morzsát kereső éhes verebek.

Kharón evez velem, koporsóm ladik, egy darabig kaloda

Ide, ahova meghalni jönnek az emberek.

 

Gazdáját kikísérő kutya fogócskázik hasztalan,

A sintér idővel, mert a halál csak jő, s nem ereszt!

A gyásznép ép úgy duruzsol, tán a feltámadás is itt lesz valahol

Ahol az örök életet hirdeti egy mohás lábú kőkereszt.

 

E széttépett fájdalom már csak nyüszíteni képes,

S a poros út, mint a Sztüx délibábként kanyarog előttem.

Obolosz leszel drága lelkem te jószág, így könnyedén.

Mellyel átdereng veled a suttyó idő,

Egy elképzelt valóság dimenziós szőttesén.

 

De addigra jól bevásárol már belőlem a vidék,

S nem is kell a gádoros udvaroknak más egy darabig.

Mert vályog vagyok, s tapasz, hajlék a szíveknek

Egy tanösvény, vissza az anyagig.

 

Gic  2021/ 04/ 02/ Húsvétra.